A Magyarországon tapasztalható megélhetési válság legfőbb okozója Orbán Viktor miniszterelnök, amíg ő hatalmon van, a válság is marad – mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti képviselője első árnyék-miniszterelnöki beszédében vasárnap, Budapesten.
„Mára tarthatatlanná vált a Dunaferr helyzete”, és az egyik nagyolvasztó hetekkel ezelőtti leállítása után szeptember 16-án arra kényszerültek, hogy leállítsák a másik nagyolvasztót is, mindennek pedig a cég szerint a „következményei végzetesek is lehetnek az egyik legnagyobb magyar iparvállalat szempontjából”.
Soha nem volt még korábban arra példa, hogy pénzügyi szankciókat javasoljon az Európai Bizottság egy tagállammal szemben annak jogállami hiányosságai miatt. Magyarország most 7,5 milliárd eurót veszíthet.
A Kínai Kommunista Párt őszre tervezett kongresszusához közeledve a nemzetközi szaklapokban számos cikk jelenik meg a jelenlegi elnök, Hszi Csin-ping helyzetéről, aki harmadik ciklusát kezdheti meg regnáló elnökként, hiszen már nem áll útjában az elnöki megbizatást két öt éves ciklusra korlátozó szabály.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Végéhez közeledik az idei népszámlálás lebonyolításban részt vevő számlálóbiztosok toborzása, néhány területen, elsősorban Budapesten és a nagyobb városokban azonban még lehet jelentkezni a munkára. A számlálóbiztosok feladata különösen fontos, ők keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek nem töltik ki online a népszámlálási kérdőívet.