Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben befolyásolni tudja az elképzeléseket - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Ez történik akkor, ha az egyre súlyosbodó paranoiás téveszméket nem kezeljük megfelelően. Mondhatnánk ezt is, ha nem lennénk meggyőződve arról, hogy a valóság ilyetén eltorzítása tudatos, kizárólag a Fidesz érdekeit szolgáló manőver.
Ismét megfutamodott a Gazdasági bizottság fideszes elnöke a kérdéseink elől, levelünkre immár nem is válaszolt, és újfent megakadályozta, hogy a kért dokumentumokba betekintsünk.
Halász: Soros embere támadásba lendült a Stop Soros törvénycsomag ellen Nils Muiznieks, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa Soros György embere - jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön a közmédiának.
Alig pár hete büszkélkedett Hoppál Péter államtitkár a kormányzat kulturális nagyberuházásaival, köztük, az Országos Széchényi Könyvtárnak juttatott tízmilliárd forinttal. - írja az atlatszo.hu.
Előbb-utóbb rákényszerülhetnek a nagy élelmiszerláncok, hogy bruttó 200 ezer forint feletti havi fizetést adjanak dolgozóiknak - mondta a Magyar Nemzetnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. - írja a napi.hu.
A világ egyik legrégibb írásos emlékét találhatták meg a bulgáriai Nova Zagorában egy folyó partján egy körülbelül 8000 ezer éves lapos cserépdarab formájában - jelentette a Novinite.com bolgár hírportál.
A Magyar Nemzet ír arról, hogy összellenzéki összefogással sikerült megakadályozni, hogy Erzsébetvárosban lakásokhoz jussanak Köves Slomó rabbihoz és Farkas Flóriánhoz, a miniszterelnök romaügyi biztosához köthető szervezetek. - közölte a 444.hu.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul - közölte a főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.