
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lap a magyar kormány helyzetéről közölt cikket.
megtekintés

Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást - tájékoztatta Tahon Róbert, a IV. kerület jegyzője vasárnap este az MTI-t.
megtekintés

Kiürültek a boltok, de a templomokban is akadtak foghíjas padsorok – ez volt a kép az országban az első vasárnapi boltzár idején.
megtekintés

Budapest – Rétvéri Bence kiverte a biztosítékot.
megtekintés
.jpg)
Megelevendett festmény a zárva tartó Tesco parkolójában.
megtekintés

Mától két hónapig csak dél-budai végállomásuk és az Oktogon között járnak a nagykörúti villamosok.
megtekintés

Ha azt gondolta, hogy a sokszor marconának tűnő köztársasági elnöknek nincs humorérzéke, akkor bizony nagyot téved.
megtekintés

Főleg a pozsonyi és a délnyugat-szlovákiai bevásárlóközpontok az eddiginél nagyobb bevételhez juthatnak azért, mert Magyarországon kevés kivételtől eltekintve vasárnaponként zárva lesznek a nagy elárusító helyek.
megtekintés

Szabó László Zsolt büszke az M1-en indított hírcsatornára.
megtekintés

Magyarország európai összehasonlításban a bőséges és jó minőségű vízkészlettel rendelkező országok közé tartozik, ennek ellenére a lakosság jelentős hányada nem jut megfelelő minőségű ivóvízhez.
megtekintés

A Terrorelhárító Központ (TEK) állománygyűlését követő bejelentése, miszerint az Orbán magánhadseregének is titulált csapat Áder János köztársasági elnök helyett ezentúl Polt Péter legfőbb ügyész lépteit vigyázza majd, nagy meglepetést keltett.
megtekintés

Nem találják a tanulmányt...
megtekintés

Egy valódi KDNP-szagú és -ízű videó jön. Nagy András és Katz Dávid első körben ellátogattak az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséghez, majd benéztek néhány templomba.
megtekintés

A családi kisboltok nem tudtak több vásárlót becsábítani, mint máskor vasárnap szoktak.
megtekintés

A nők körében élvezett támogatottsága határozott előnyt fog biztosítani Hillary Clintonnak a 2016-os amerikai elnökválasztáson - írta a USA Today című napilap a Gallup közvélemény-kutató friss felmérését ismertetve.
megtekintés

Titkosított magántelefonszámról hívták fel a budapesti Németh Zsoltot, hogy a kábeltévéjéről beszélgessenek vele, de férfi nemcsak ezen háborodott fel.
megtekintés

Március idusán a magyar kormányfő világos és egyértelmű üzenetet küldött nekünk, kisebbségi magyaroknak.
megtekintés

Tiborcz István cége gazdagodik Szegeden is.
megtekintés

A korrupciót és a szervezett bűnözést ostorozta Ferenc pápa szombaton Nápolyban tett egynapos látogatásán, amelyen egyúttal ismét bűnbánatra és megtérésre szólította fel a maffiózokat.
megtekintés

Az ATV Friderikusz című csütörtök esti műsorban arra a kérdésre keresték a választ, hogyan lehetnek sikeresek olyan rendszerek, mint például Oroszország vagy Kína, és meddig működhet a nacionalizmusra épülő politika, például Orbán Viktoré.
megtekintés
(650x433).jpg)
A TV2-től alkoholproblémái miatt kirúgott színészt mindenki árgus szemekkel méregette a Stefánia Palota színháztermében.
megtekintés

Jockey Ewing óta minden magyar tudja, hogy az olajhoz rengeteg dollár, ármány és szenvedés tapad.
megtekintés