h i r d e t é s

Gulyás szerint az EP nem is fogadta el a Sargentini-jelentést

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Gulyás szerint az EP nem is fogadta el a Sargentini-jelentést

2018. szeptember 13. - 15:05

A magyar kormány úgy értékeli, hogy az Európai Parlament (EP) nem fogadta el a szükséges kétharmados többséggel a Sargentini-jelentést - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila

Gulyás Gergely kifejtette, a lisszaboni szerződés szerint a leadott szavazatok kétharmadára lett volna szükség a jelentés elfogadásához, azaz a tartózkodó szavazatokat is figyelembe kellett volna venni, így pedig nem lett volna meg a többség.

Hozzátette: a jogvita tisztázásáig a jelentésnek további jogkövetkezménye nem lehet; hétfőn uniós ügyekkel foglalkozó kormányülés lesz, ahol döntenek a konkrét jogi lépésekről.

A miniszter megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy a jelentés valójában nem a jogállamiságról szólt, hanem a bevándorlással kapcsolatos álláspontok határozták meg annak elfogadását.

(MTI)