Magyarország mintha spárgában lenne Oroszország, Kína és az EU között, mondja Marija Mezenceva. Az Ukrajna uniós integrációjáért felelős bizottság helyettes vezetője 2029-re már az EU-ban látja hazáját.
Állampolgári bejelentés nyomán vizsgálatot indított a Médiatanács Bencsik András nyilatkozata ellen, amelyben üdvözölte, hogy Ugandában kivégezhetik a melegeket – írja a Magyar Hang.
Túlcsordult a tesztoszteron....
Szebb napokat is látott már a brit gazdaság.
Szép kis állami támogatást kapott napelempark-fejlesztésre a Mészáros Lőrinchez köthető halmajugrai projektcég, bár 2021 óta nem lehet kereskedelmi célú napelemes erőműveket engedélyeztetni Magyarországon. A hálózati csatlakozás lehetősége pedig tovább csúszik.
Elfogadhatatlannak minősítette, ezért elutasította a részvényesek takarékszövetkezeti integrációval szemben benyújtott indítványait kedden meghozott ítéletében a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága.
Gulyás Gergely már a kormány nevében jelezte, hogy még a 2024 tavaszi önkormányzati választás előtt megváltoztatják a szabályokat, és most Kósa Lajos, a Fidesz frakció nevében ezt megerősítette. Hozzátette, hogy nem is a kormány nyújtja majd be az új rendszerről szóló törvényt, hanem képviselői indítvány lesz.
A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárának állítása szerint Kocsis Máté „csak viccelt”, amikor azt mondta, lehet, hogy ő „egy baloldali párt javaslatát karolta fel” a kórházi ágyak csökkentéséről szóló beszéde miatt. Aztán hamisíthatatlan cinizmussal oda is szúrt az őt erről kérdező RTL Híradónak.
Több mint ötszáz esetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétfői vihar miatt: leginkább az útra, épületekre dőlt fák, sérült tetőszerkezetek és közművek miatt riasztották a tűzoltókat az ország több vármegyéjében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese kedd reggel az MTI-vel.
Csökkenteni fogják azoknak a korábban szabálytalanul létesített kutaknak az engedélyezési költségét, amelyeket nem öntözésre, hanem háztartási célra használnak - hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. A moratórium, tehát az engedély megszerzésének határideje december 31-én jár le.
Indulása első éveiben működött utoljára veszteségesen a felcsúti focicsapat mögött álló gazdasági társaság, de akkor közel sem olyan mértékű volt a mínusz, mint tavaly. Tehát nemcsak az utolsó sorban szereplő veszteség meglepetés, de annak mértéke is.