Pár éve hallottam egy volt iskolatársamtól, hogy szülőfalumban tíz megszülető gyerek közül kilenc cigány. Jómagam évtizedek óta nem jártam arrafelé, így a közlés kissé meglepett, noha egyébként nincs benne semmi furcsa. A többségi populáció születésszáma folyamatosan csökken, a cigányságé gyorsuló ütemben növekszik, a következmény nyilvánvaló. Kivált az áldott magyar vidék falvaiban, ahonnan a cigányokon kívül minden mozogni tudó ember elmenekült, csak a legidősebbek maradtak, tőlük azonban a magyar családpolitika fennkölt céljait illetően a haza már nem sokat követelhet. Hitelesnek tűnő számítások szerint tizennégy év múlva országos szinten is több cigány csecsemő fog gőgicsélni, mint nem cigány, szüleik pedig azok a mostani gyerekek lesznek, akik jelenleg épp a szegregált oktatás előnyeit élvezhetik, például a hírekben megint gyakran szereplő Gyöngyöspatán.
Nem mindenki ugyanannyival kap többet
Egy törvénymódosítás szerint a jövőben a Honvédelmi Minisztérium helyett az állami vagyonért felelős miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogokat a négy legnagyobb honvédségi cég felett. Hosszú távon össze is vonhatják ezeket a társaságokat.
Hiába lett botrány, majd költségvetési csalás miatt nyomozás annak a lovas központnak az ügyében, amely iskolásoknak és szakembereknek épült, de végül Czerván György fideszes képviselő veje használta.
„Az elmúlt évtized az okostelefonok globális elterjedéséről, a mesterséges intelligencia fejlődéséről, valamint a felhő, az alkalmazások és a közösségi média térnyeréséről szólt,” mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója. De vajon mi jön ezután? Digitális reflex, kiberbűnözés, Threat Hunting, Zero Trust, a jövő internete és a szakemberhiány az aktuális trendek között.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy ad még egy esélyt Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat - tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.
Január 17-én lejárt a határidő, a jogerős bírósági döntés ellenére sem kapták meg a kártérítést a gyöngyöspatai romák, a város és az állam sem fizetett önként.
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban tartott évindító tájékoztatóján a szegregáció miatt a gyöngyöspatai romáknak jogerősen megítélt kárpótlás kapcsán, azt mondta, sérti az emberek igazságérzetét, hogy a helyi romák munkavégzés nélkül kapnak 100 milliós összeget.
Manfred Weber válaszolt Orbán Viktor nyilatkozatára, amelyet Bayer Zsolt nem hagyhatott szó nélkül.
Tavaly két gép zuhant le részben szoftverhiba miatt.
Befejeződött a pedofil cselekményekkel vádolt francia pap, Bernard Preynat perének tárgyalása Lyonban. A 74 éves férfi két évtizeden át gyermekek tucatjait zaklathatta a vád szerint. A botrány 2015-ben robbant ki, amikor egyik áldozata vallomást tett.
New York, Los Angeles és San Francisco repülőterein bevezetik a kínai Vuhanból érkező utasok ellenőrzését a koronavírus miatt - jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken.
Fényjátékokkal, London belvárosának fellobogózásával és külön erre az alkalomra tervezett pénzérme kibocsátásával készül a brit kormány a Brexitre, vagyis az Egyesült Királyság EU-tagságának két hét múlva esedékes megszűnésére.