Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
Befenyítették az oroszok az USA-t: ha tényleg nehézfegyvereket hoz Kelet-Európába, ők is felvonultatják az arzenált a határ mentén.
megtekintés
Van, aki még most is a májusi bérét várja, azt se tudták megmondani neki, mikor fizetik ki.
megtekintés
György Zsombor, a Hír TV felelős szerkesztője nagyon elkeseredett Lázár János miniszter csütörtöki sajtótájékoztatója miatt.
megtekintés
A Magyar Paralimpiai Bizottság volt elnöke szerint nem igaz, hogy egyetlen minisztériumi köztisztviselő sem kapott támogatást devizahitelének végtörlesztéséhez.
megtekintés
Botka utasította az önkormányzati cégeket, hogy vizsgálják meg, miben tudnak segíteni a migránsokat már napok óta támogató szegedi civileknek.
megtekintés
Készek vagyunk turisztikai, energetikai és kereskedelmi együttműködéssel segíteni Görögországot – közölte a török miniszterelnök.
megtekintés
Miután az egyetlen terhelő vallomást a bíróság előtt visszavonták, az ügyészség is arra jutott, hogy a Hagyó Miklós elleni fő vádpont, a nokiás dobozos kenőpénz elfogadása nem áll meg
megtekintés
Ezúttal az MSZP-nek sikerült elsőként benyújtania a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazási kezdeményezést.
megtekintés
A sok napsütést csak gomolyfelhők zavarhatják, csapadék nem lesz.
megtekintés
Nyolcmillió eurót kap Magyarország az Európai Uniótól a migrációs nyomás kezelésére.
megtekintés
A várakozásokkal ellentétben nemhogy csökkent, de még nőtt is a vasárnapi zárvatartás elutasítottsága a magyar közvéleményben.
megtekintés
Franciaországban napok óta dúl a harc a taxisok és az Uber-sofőrök között.
megtekintés
Évtizedek óta súlyosbodó problémája a baloldali közgazdászoknak és társadalomtudósoknak, hogy mégis milyen életképes megoldást lehetne felkínálni a jóléti államok válságára.
megtekintés
A görög államcsődszerűség bonyolult ügy.
megtekintés
Egy beszállólépcsőt mozgató jármű szabadult el, és ment neki a Ryanair felszállni készülő gépének.
megtekintés
Július 1-je után is van módjuk a Telenor és a Telekom ügyfeleinek, hogy elutasítsák a szolgáltatók szerződésmódosítási ajánlatát - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
megtekintés
Keddtől augusztus 31-ig közösen járőröznek magyar és horvát rendőrök a horvátországi Zadarban.
megtekintés
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közzétette a honlapján a Tigáz Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználói - azaz a lakosság - ellátására szóló ajánlattételi felhívását - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
megtekintés
Több mint 600 millió forint uniós forrást nyert különféle zöldprojektekre 2009 óta a Régiók Fejlesztéséért Egyesület – a projektek egy része azonban minimum talányos.
megtekintés
A középiskolában töltött évek meghosszabbításával jelentősen csökkenthető a későbbi HIV-fertőzöttség kockázata, különösen a nők esetében - derült ki egy botswanai tanulmányból, amelyet a The Lancet Global Health című online szakfolyóiratban közöltek.
megtekintés
Minden évben július 1-én tartják a magyar egészségügy napját, azaz a Semmelweis-napot: emiatt szerdán zárva lesznek a rendelők.
megtekintés