h i r d e t é s

Hová tűnt Magyarország arany- és devizatartaléka?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hová tűnt Magyarország arany- és devizatartaléka?

2018. február 21. - 08:12

Soha nem volt ilyen magas a magyar államadósság összege, mint most.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az év végére a kormány előzetes becslése szerint 27,5 ezer milliárd forinton tetőzhet az adósság, amely a 2010-es kormányváltást megelőző év végén még csak 20,4 ezer milliárd forintot tett ki. Vagyis az elmúlt nyolc évben – a második és a harmadik Orbán-kormány regnálása alatt – több mint hétezermilliárd forinttal nőtt a nominális államadósság összege. - írja Kollár Anna

Ebben még nincs benne a magánnyugdíjak államosításából származó mintegy 2200 milliárd forintos összeg, amelynek egy részé közvetlenül adósságcsökkentésre fordított a kabinet. Ezzel együtt 9,3 ezermilliárd forintos a növekmény, vagyis a jelenlegi államadósság harmada az Orbán-kormány elmúlt nyolc évének a „teljesítménye”. Ez nagyjából a háromnegyede a szocialista kormányok nyolcéves regnálása alatt keletkezett adósságnövekedésnek.- Fontos különbség azonban, hogy a szocialista kabinetek időszakára esett a 2008-as nagy gazdasági és pénzügyi válság, amikor Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítsége nélkül csődbe ment volna, miközben az Orbán-kormány abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a válságot követően egy rég nem látott jó hangulat lett úrrá a nemzetközi pénzpiacokon.

A Magyar Nemzeti Bank,1990-ben, az Antall-kormány idején váltotta pénzre aranytartaléka zömét (ez a korábbi 65 tonnáról 3,1 tonna aranyra csökkent!), ezért Magyarország kormánya 2010 után már csak a maradékot, az alig három tonnát adhatta el, javítva a devizatartalék szintjét. – Jelenleg csak a legszegényebb afrikai országoknak “van” annyi aranya, mint nekünk! De ez nem minden! – A nemesfém ára az egekben, a magyar gazdaság a padlón, és ha így megy tovább, olyan válság lehet itt nemsokára, hogy hozzá képest az etióp szegénység maga a mennyország…

A múlt évben egy év alatt 2,980 milliárd euróval csökkentek a devizatartalékok – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból. – Az októberi 333 millió euró emelkedés után novemberben 388 millió euróval csökkentek a jegybank nemzetközi tartalékai és 22,171 milliárd eurót tettek ki a hónap végén. A csökkenésben szerepe lehetett egy 25 milliárd jen összegű tízéves kötvény lejáratának, ami mintegy 190 millió euróval terhelte meg a devizatartalékot. az MNB adatai szerint a második negyedévben újabb 600 millió euróval csökkent az ország devizatartaléka – ezzel Matolcsyék, az aranyfedezet eltűntetése után felélték az ország devitartalékainak a 20 százalékát is.