h i r d e t é s

„Jó jelölthöz idő kell”

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

„Jó jelölthöz idő kell”

2018. október 24. - 16:05

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke önellentmondásba került.

Forrás: Fekete-Győr András / Facebook

Nem pihen a Momentum elnöksége, a párthoz közel álló forrásaink egymástól függetlenül azt mesélték, hogy az elnökségben vissza-visszatérő kérdés Budapest főpolgármesterének személye.

A párt elnöksége 5 közhelyes pontban vázolta a párttagság számára a jövőt, amelyek tulajdonképpen alapvetések:

Az első és legfontosabb, hogy 2022-ig a lehető legtöbb fronton támadják a NER-t.
A második pont az elsőből következik, azaz Budapesten a főpolgármester-váltáshoz ellenzéki többségre van szükség.
A harmadik pont megvalósításához szükséges a második pont végrehajtása. Így a harmadik pont nem más, mint a többségben lévő ellenzéki szavazókat egy zászló alá terelgetni a fővárosban.
A negyedik pontban egy kicsit zsűrizi az MSZP-t, hogy a párt által javasolt előválasztási módszer indokolatlan és amerikai példát hoz véleményének alátámasztására. Hiszen az Egyesül Államokban is csak pár hónappal a rendes választás előtt ér végét az elnökjelöltek előválasztása. Ergo, Tarlós István végső ellenfelét nem lehet egy hónap múlva megtalálni.
És végül ötödikként azt okfejti Fekete-Győr, hogy csak olyan ellenzéki jelölt fogadható el, aki nem megosztja, hanem összehozza az ellenzéket.

Emellett rendkívül fontosnak tartja, hogy csak olyan ember jöhet számításba, aki valóban képes ellenállni a NER-nek és egyben vezetni is tudja a Budapestet.

Egyik forrásunk azt is megjegyezte, hogy az ember, akiről a Momentum elnöke beszél, valójában még lehet, hogy be sem jelentette az indulását. Így el is jutottunk az önellentmondáshoz.

Egyrészt azt tudjuk, hogy még lehet, hogy nincs is meg a jelölt. Ugyanakkor azt is tudni lehet, hogy a Momentum elnökségében több név is felmerült, akiket szívesen látnának jövő októberben Tarlós István kihívójaként. Ja, hogy ez még nem önellentmondás? Tovább is van, csak figyeljen!

Egy másik forrásunk közben arról számolt be, hogy bár nincs jelölt, de a párt elnöksége már több emberrel is leült beszélni a főpolgármesteri-jelöltségről. Külön hangsúlyozta, hogy a cikkben legyen benne, hogy

„az elnökség által legideálisabbnak gondolt jelölttel már le is ültek és a beszélgetés jól sikerült”.

Most gondolkozik a Momentum elnöksége, tehát az ember neve, akivel jól sikerült beszélgetniük, egyelőre homályban marad.

Ja igen, és a nevek között vagy a lila tarsolyban Puzsér Róbert neve nem szerepel, mert Fekete-Győr szerint ezen jelölt személye nem felel meg a párt öt pontos alapvetéseinek.