h i r d e t é s

Kásler, az „úriember” – A nők miatt halnak korábban a férfiak?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Kásler, az „úriember” – A nők miatt halnak korábban a férfiak?

2018. május 05. - 19:31

Élénken él emlékezetünkben a kilencvenes évek A dadus című vígjátéksorozata, melyben több alkalommal hangzik el, „ezért halnak korán azok a férfiak, akik Fine nőt vesznek el.” 

Viccesnek hat, ám amikor a valóságba tolul egy ilyen kijelentés, pláne egy olyan férfi szájából, akinek emberi erőforrás miniszterként a nők ügyeivel legalább úgy kell foglalkoznia, mint a férfiakéval, azt nehéz gyomorgörcs nélkül végignézni.

Nem kívánunk messzemenő következtetéseket levonni Kásler Mikós személyével kapcsolatban vállalhatatlan kijelentései kapcsán – pedig lenne mit – ugyanakkor nyilatkozatai társadalmi hatásait muszáj szemügyre vennünk.

Vajon mennyiben segít az általános szexizmus országában olyan kijelentés, ami csak mélyíti azt a szakadékot, amit „a nőügyekkel nem foglalkozó” Orbán Viktor kormánya vert (nem mintha addig nem lett volna) a nemek között.

"Ha már szóba került az életkor, én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat” - így hangzik az egyik Kásler Miklós életbölcsességei közül. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetőjének mondását a 168 Óra mazsolázta ki. A logika szabályait követve Kásler arról beszél, hogy a férfiak a nők miatt halnak korábban. (Persze, ha a nők nőkkel élnének, akkor ők is korábban halnának - azaz a leszbikus párok életkorilag veszélyeztetettek, de valószínűleg Kásler ezzel nem számolt, hiszen a kormány kinyilatkoztatása szerint a család alapja az egy férfi meg egy nő.) És ez az ember felel az oktatásért.” /Népszava/

Miközben az Isztambuli Egyezmény elfogadását – amit egyébként Magyarország is aláírt – továbbra is húzzák-halasztják. Mindezek tükrében a kormány lényegében szájhős szerepében tetszeleg. Persze aláírták, mert nagy szégyen lett volna ebből kimaradni, de hogy ratifikálják is? Minek? (szarkazmus 5 percünket olvashatták)

Visszatérve Káslerre. Személye eddig is szolgáltatott számos gumicsontot. Azt be kell látnunk, hogy nem lehet egyszerű az ő szerepe sem. Magasan képzett, fontos hivatalokat betöltő emberként ilyen vakmerő baromságok hangoztatását már nem lehet csak úgy a tinédzserkori dekadencia számlájára felírni. (Nem beszélve arról, hogy a dekadencia bája a dogmákkal szembeni lázadásban rejlik, a tényekkel szemben, merő hülyeség.)

Kásernek tehát más oka kell, hogy legyen arra vonatkozólag, hogy miért csinál magából ország-világ szeme láttára bohócot.

A legjobb indulattal is csak arra következtethetünk, hogy ezzel saját, miniszterként bizonyosan bekövetkező kudarcairól akarja elvonni a figyelmet.

Arról ellenben mélyen hallgat, hogy a férfiak korai halandósága a neveltetésükből adódó elfojtások eredményeképpen alakulhatott ki. Melynek már van orvosi alapja.