
Szabadon engedték csütörtökön Párizsban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió három munkatársát, akiket előző nap azért vettek őrizetbe, mert a Bois de Boulogne parkban délután egy drónt reptettek - közölte a francia rendőrség.
megtekintés

Pedig az ember azt hinné, hogy sokat nem lehet trükközni azon, ha azt kell lefotózni, hogy papucsban hordják a kavicsot vödörszámra a sínek közé.
megtekintés

Az Iszlám Állam által nyilvánosságra hozott lefejezések egyik főszereplőjét, a brit akcentussal beszélő maszkos hóhért eddig Jihadi Johnként ismerték, ám a BBC-nek sikerült beazonosítania a férfit.
megtekintés

A Görögországgal kötött hitelmegállapodás négy hónapos meghosszabbítása fejében Athén valójában elfogadta, hogy a hitelnyújtók - ténylegesen a trojkát alkotó intézmények - folyamatosan ellenőrizhetik a görög költségvetés alakulását - jelentette ki Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Világgazdasági Intézetének főmunkatársa az MTI-nek.
megtekintés

Az USA termelési kapacitásának 20 %-át érinti az olajfinomítók sztrájkja.
megtekintés

Balesetben meghalt Corey Griffin, a jeges vizes kihívás (Ice Bucket Challenge) egyik kitalálója, aki a múlt hét végéig százezer dollárt gyűjtött össze az ALS nevű idegrendszeri betegség elleni küzdelemhez.
megtekintés

Kedden hiába tárgyalt az ukrajnai tűzszünetről az ukrán, az orosz, a német és a francia külügyminiszter Párizsban.
megtekintés

A világ legmagasabb, 84 méteres fa magasháza épülhet meg az osztrák főváros Seestadt Aspern nevű városrészében.
megtekintés

Letartóztatták az Al-Jazeera 3 újságíróját Párizsban.
megtekintésÁtadták szerdán az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában az Európai Polgár díjat az idei kitüntetetteknek, akik közt három magyar van: Kerényi Lajos, Probstner János, valamint az Atlatszo.hu portál.
megtekintés
Nem jönnek a lengyel támogatók a március 15-i nemzeti ünnepre a kormánypárti rendezvényekre.
megtekintés

Merve Büyüksarac, a Miss Turkey szépségverseny 2006-os győztese két év börtönnel néz szembe, amiért a közösségi médiában kritizálta Recep Tayyip Erdogan török elnököt - jelentette be a modell ügyvédje szerdán.
megtekintés

Katasztrofális volt a tavalyi év a konfliktusövezetekből menekülők számára, a kormányok pedig "szégyenteljes" hozzáállást tanúsítottak a menekültek sorsa iránt az Amnesty International (AI) szerdán Londonban ismertetett éves világjelentése szerint, amely különösen élesen elítélte az Európai Unió magatartását.
megtekintés

Szerdára virradóra is öt drónt észleltek a francia főváros felett. Kedd éjjel is ugyanez történt.
megtekintés

Amint az Magyarországon lenni szokott, néhány hét alatt szakértővé vált mindenki – ezúttal a koszovói bevándorlás ügyében.
megtekintés

Jóval kevesebbszer sértették meg a tűzszünetet a kelet-ukrajnai Donyeck-medencében - mondta szerdán Anatolij Sztelmah, az ukrán "terrorellenes hadművelet" (ATO) szóvivője.
megtekintés

Kedd délután őrizetbe vették a rendőrök Daniel Rosent, az amerikai külügyminisztérium szövetségi terrorelhárítási programokért felelős vezetőjét.
megtekintés

A két repülő négy pilótája szörnyethalt, amikor kedd este Törökország középső részén eddig tisztázatlan körülmények közt baleset érte őket.
megtekintés

Egyre több részlet derül ki a SIM-kártyát gyártó cégeknél bekövetkezett adatlopásokról.
megtekintés

Legalább öt drónt észleltek az éjszaka a francia főváros különböző részei felett, de az irányítóikat nem tudták azonosítani a hatóságok.
megtekintés

Kedden kora délután egy férfi rohant be a morvaországi Uherský Brod egyik éttermébe és vadul lövöldözni kezdett, majd pedig túszokat ejtett.
megtekintés

"Politikai csokoládé" forgalmazását kezdte el egy orosz cég.
megtekintés

Időhiány miatt nem vitatták meg az EP jogi bizottságában a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet újra napirendre.
megtekintés

Két szíriai falu lakóit vitték ismeretlen helyre.
megtekintés

Bár az utóbbi időben többször is beszámoltunk arról, hogy az orosz nehézfegyverzet kivonása megkezdődött az ukrán területekről, s minden jel arra utalt, hogy véget érnek a harcok Kelet-Ukrajnában, hétfőn újabb harcok kezdődtek, melyek eddig legkevesebb két ukrán katona életét követelték.
megtekintés

Az oroszok szerint Amerika „bekussolhatna már végre” - idéz a Népszabadság.
megtekintés

Kovács Béla ügyével szerdán foglalkoznak Brüsszelben, az Európai Parlament igazságügyi bizottsága viszont már kedden szán rá húsz percet.
megtekintés

Sem a magyar külügy, sem az állami hírügynökség nem számolt be arról, hogy Magyarország államtitkárt küldött ki a hétvégi kijevi Dicsőség menetére, amellyel a 2014 februárjában lelőtt mintegy száz áldozatra emlékezett az európai politika színe-java – hat ország például államfői szinten volt jelen.
megtekintés

A lengyel elnöki hivatal nem válaszolt a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségekre Bronislaw Komorowski elnöknek küldött meghívásra – közölte hétfőn a lengyel rádióban Tomasz Nalecz elnöki tanácsadó.
megtekintés

Nincs helye illiberális erőknek Európában - hangoztatta Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője a veszprémi időközi parlamenti választás kimenetelét értékelő hétfői nyilatkozatában.
megtekintés

A Financia Times hétfői cikke szerint a bővítés brüsszeli akadályokba ütközhet, a az Európai Bizottság energiaügyekért felelős szóvivője szerint most még tudják megállapítani, hogy a megállapodás összhangban áll-e az uniós közbeszerzési vagy állami támogatásra vonatkozó szabályokkal.
megtekintés

Vasárnap a baloldal által támogatott Kész Zoltán nyerte az időközi választásokat Veszprémben, így a Fidesz kétharmados többsége is elszállt. A168 óra összeszedte, mit ír a világsajtó a vereségről.
megtekintés

Az amerikai diákok az európai nyelvek helyett már az ázsiai nyelveket választják. Jön fel a kínai, koreai és az arab nyelv.
megtekintés

A szerződéses mennyiséghez képest a különbség napi 6 és 46 százalék között ingadozik. A lengyelek 2012-ben kötöttek az oroszokkal hosszú távú gázszerződést.
megtekintés

Az Európai Tanács elnöke közleményben jelentette be, hogy a tűzszüneti egyezmény sorozatos megszegése miatt konzultációkat kezd az európai vezetőkkel az Oroszországgal szembeni újabb szankciókról.
megtekintés

Akármelyik pillanatban robbanhat a líbiai helyzet - hangoztatta Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, miközben az Iszlám Állam újabb videoüzenettel fenyegették meg Rómát.
megtekintés