h i r d e t é s

Lázár beszólt a pedagógusoknak – Több ezren csatlakoztak a miskolci nyílt levélhez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lázár beszólt a pedagógusoknak – Több ezren csatlakoztak a miskolci nyílt levélhez

2016. január 15. - 14:26
0 komment

Országos összefogás van kibontakozóban a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestülete által indított tiltakozási akció körül: nemcsak iskolák és civilek vannak a csatlakozók között, hanem a baranyai legnagyobb szakszervezetek révén immár más szakmák érdekvédői is.

Fotó: orditok.blog.hu

A Baranya Megyei Szakszervezetek Akcióegysége (BMSZA) is csatlakozott a miskolci gimnázium nyílt leveléhez, közleményükben jelezték, hogy egyetértenek a leírtakkal, és támogatják azt.  – írja a hvg.hu

A hvg.hu cikke szerint ez azt jelenti, hogy a pedagógus szakmán túl többek között rendőrök, húsipari, acélipari dolgozók és szociális munkások is kiállnak a miskolci tanárok által indított kezdeményezés mellett.

A közoktatás állapota miatt indított tiltakozáshoz egyre több magánszemély és szervezet csatlakozik; pénteken délelőtt 60 tantestület és 4500 magánszemély fejezte ki támogatását: a folyamatosan bővülő lista a tanitanek.com-on nyomon követhető. A miskolci iskolák maximálisan szolidarizálnak a nyilatkozat szerzőivel, de egyre több város iskolái csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A csütörtöki kormányinfón Lázár János élesen reagált a pedagógusok felhívására:

„Akinek nem tetszik a munkaadó személye, az a nemtetszésének az országgyűlési választások alkalmával adhat hangot” – jelentette ki. Majd visszatámadt, és kifejtette: a tanároknak az oktatási rendszer keretei helyett inkább a képzés minőségével kellene foglalkozniuk, mert 2002 óta csökken a diákok tudásszintje, és „a pedagógusok nem tehetnek úgy, mintha ehhez nem lenne semmi közük”.

 

propeller.hu