Már Amerika sem érti, mit akar Putyin
Háborús ürügyet keres az orosz vezető?
Forrás: The New York Times
A héten már a második találkozó zárult teljesen eredménytelenül Oroszország és a Nyugat között, ezúttal az orosz külügy és védelmi minisztérium képviselői találkoztak a NATO képviselőivel és az amerikai külüggyel. Ezen a ponton még csak remélni is nehéz, hogy az egyeztetéseknek – melyek a mai nap nagyköveti szinten folytatódnak -, bármilyen kézzel fogható eredménye lesz, hiszen a két fél követelései olyannyira ellent mondanak egymásnak, hogy nehéz lesz kompromisszumura jutni. Egyes elemzők szerint Putyin elnök nem is akar megállapodni a Nyugattal, csupán ürügyet akar teremteni egy Ukrajna elleni támadásra, arra hivatkozva, hogy „ő megpróbált tárgyalni, de nem vették elég komolyan.” Ha az orosz-amerikai találkozóknak nincs is sok értelme, elképzelhető, hogy január végén, a donyeci konfliktussal kapcsolatos tárgyalásoknak lesz valamilyen eredménye, bár erre is igencsak kevés az esély.
Szinte esély sincs a megegyezésre
Hétfőn az Egyesült Államok és Oroszország helyettes külügyminiszterei tárgyaltak az orosz-ukrán helyzet rendezéséről, de-eszkalációjáról. Mint ismert, most azért nagy a feszültség a térségben, mert körülbelül 100 ezer orosz katona állomásozik az ukrán határ térségében, Ukrajna és a Nyugat pedig attól tart, hogy Putyinnak mindössze csettintenie kell és az orosz haderő megindul Kijev felé.
Oroszország a hétfői találkozó során arra kért biztosítékokat, hogy az Egyesült Államok nem veszi be a NATO-ba Ukrajnát, Amerika pedig garanciákat kért arra, hogy Oroszország nem indít támadást Ukrajna ellen. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az esemény eredménytelenül zárult.
Szerdán újabb egyeztetések zajlottak a témában, ezúttal szenior NATO-tisztségviselők találkoztak Oroszország külügyminiszter-helyettesével, Alexander Gruskóval és védelmi miniszterhelyettesével, Alexander Forminnal. A találkozón részt vett Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, illetve amerikai részről Wendy Sherman helyettes külügyminiszter is, valamint még 29 NATO-tagállam képviselője. Az eseményre Brüsszelben, a NATO székhelyén került sor.
Ahogy előzetesen várható volt, Oroszország ismét elővette a Kreml által korábban nyilvánosan publikált „biztonsági garanciákra” vonatkozó elvárásokat, melyek lényege, hogy Moszkva biztosítékokat kér a NATO-tól arra, hogy nem terjeszkednek keletre, ami többek közt azt is magában foglalja, hogy Ukrajnát sem vennék be a katonai szövetségbe. Ezen felül arra is megkérte a katonai szövetséget a Kreml, hogy ne hozzanak létre katonai bázisokat olyan országokban, amelyek nem NATO-tagok. Az amerikai katonáknak pedig ki kellene vonulniuk minden olyan NATO-országból, amely 1997 után vált tagállammá, így többek közt Magyarországról is.
Oroszország a NATO „visszavonulásáért” cserébe minimális koncessziókat ígért, például a hadijátékok és a provokatívabb légi manőverek csökkentését, leállítását.
A NATO VEZETÉSE MÁR A TÁRGYALÁSOK ELŐTT EGYÉRTELMŰVÉ TETTE, HOGY NEM HAJLANDÓ OROSZORSZÁG KÉRÉSEIT TELJESÍTENI, hiszen azok ellentmondanak a katonai szövetség 1949-es alapító okiratában foglaltakkal, melynek fejében bármely országot meghívhatnak, amely csatlakozási szándékot fejez ki a szövetség felé. Ők viszont azt kérik az oroszoktól, hogy garantálják Ukrajna szuverenitását és azt, hogy nem támadják meg a szomszédos országot, melyre a Kreml nem hajlandó.
Ilyen nexusban nem meglepő, hogy a sorozatos tárgyalások ellenére nem sikerül dűlőre jutni, hiszen a két fél érdekei egymással teljesen ellentétesek, különösen Ukrajna tekintetében. A NATO úgy próbált valamilyen kompromisszumot ajánlani Oroszországnak, hogy rakétarendszerek és fegyverek korlátozásáról tárgyalna a Kremllel, ezt a javaslatot az orosz oldal egyelőre visszadobta.
A teljesen eredménytelen tárgyalásoktól függetlenül az orosz külügyminiszter-helyettes meglepően optimista hangnemben nyilatkozott a találkozóról: Alexander Gruskó azt mondta, hogy „szívhez szóló” és „közvetlen” volt a dialógus, melynek kapcsán reméli, hogy a NATO vagy elfogadja Oroszország biztonsági garanciákra vonatkozó javaslatait, vagy megmagyarázza, hogy miért nem lehet elfogadni azokat.
A védelmi minisztérium ennél hidegebb közleményt adott ki, melyben kritizálták a NATO-t amiatt, hogy „semmibe veszik” az orosz javaslatokat, ez pedig a globális politikai stabilitás csökkenéséhez és a terrorfenyegetettség növekedéséhez vezethet.
Wendy Sherman vegyes hangvételű nyilatkozatot tett a találkozó után. Mint ismertette, a NATO „józan kihívást” támasztott Oroszországnak a találkozón, melynek célja az ukrán helyzet de-eszkalációja, viszont elismerte, hogy AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NEM LÁTJA EGYÉRTELMŰEN, HOGY PONTOSAN MIK PUTYIN-ELNÖK CÉLJAI A TÉRSÉGBEN.
Ettől függetlenül Sherman reméli, hogy ha hosszas tárgyalások eredménye is lesz, azért sikerül megállapodni az oroszokkal a de-eszkalációról.
Csütörtökön folytatódnak a tárgyalások, ezúttal nagyköveti szinten. A két másik tárgyaláshoz hasonlóan senki nem vár érdemi eredményt.
Mit akar a Kreml?
Egyes elemzők úgy vélik, Vlagyimir Putyin elnök és belső köre sem számít arra, hogy a NATO elfogadja az irreális orosz követeléseket, de
NEM IS CÉLJUK, HOGY A KATONAI SZÖVETSÉGGEL MEGEGYEZZENEK, MINDÖSSZE JOGALAPOT AKARNAK TEREMTENI AZ UKRAJNA ELLENI INVÁZIÓRA.
Ezen vélemények szerint Putyin azért is publikálta nyilvánosan Oroszország „biztonsági javaslatait,” mert olyan álláspontot készül felvenni a nemzetközi közvélemény előtt, melynek célja, hogy elhitesse a világgal, hogy Oroszország megpróbált tárgyalni, de nem vették komolyan.
Putyin elnök hónapok óta vörös vonalakról beszél és arról, hogy a nyugati hatalmak nem veszik komolyan Oroszország biztonsági érdekeit, egyes vélemények szerint ezekkel a retorikai fordulatokkal az inváziós kimenetelnek akar megágyazni.
Mások azon a véleményen vannak, hogy az „izmozással” Putyin a donyeci konfliktus lezárásával kapcsolatos tárgyalások előreléptetését akarja elérni. Mint ismert, gyakorlatilag készen van az orosz-ukrán konfliktus lezárásáról szóló megállapodás, Ukrajnában viszont nem halad ennek az implementációja részben az egyezményt követő közfelháborodás miatt. A normandiai tárgyalásokon létrehozott egyezmény ugyanis kifejezetten kedvező lenne a szakadárokra nézve, akik gyakorlatilag önálló közigazgatású területhez jutnának nemzetközileg elismert szinten is a Donyec-medencében, mindössze papíron maradnának Ukrajna része.
Elemzők szerint az irreális követeléseket Vlagyimir Putyin sem gondolja komolyan, eleve ÚGY ÜL A TÁRGYALÓASZTALHOZ, HOGY ENGEDJEN BELŐLÜK, MAJD AZT TUDJA MONDANI, HOGY OROSZORSZÁG MÁR TETT LÉPÉSEKET A KOMPROMISSZUM LÉTREHOZÁSA FELÉ, IDEJE A MÁSIK FÉLNEK IS AJÁNLANIA VALAMIT.
Bármelyik kimenetel is legyen a Kreml célja, az egyértelmű, hogy Vlagyimir Putyin elnök még mindig Oroszország érdekszférájának, puffer-zónájának tartja Ukrajnát, függetlenül attól, hogy az 2014 óta világosan nem akar e szerepben tetszelegni.
Ha Oroszország tárgyalói elérik, hogy Ukrajna ne csatlakozzon egy nyugati szövetségi rendszerhez sem, Putyin elnök valószínűleg már elégedett lesz. E cél teljesítésére a Nyugat és Ukrajna részéről semmilyen szándék nincsen, a Kreml viszont egyértelművé tette, hogy nem hajlandó „elengedni” az országot, hiszen Ukrajna nyugati integrációjával „a NATO-rakéták már Oroszország határán lesznek.” A Krím pedig a mai napig megszállás alatt van, sőt, Oroszország már saját területének tekinti azt, melyről nem hajlandó lemondani.
Bár az orosz-amerikai egyeztetések nem sok optimizmussal kecsegtetnek, január végén várhatóan folytatódik a normandiai formátum szerint való egyeztetés, melyben Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország vezetői ülnek össze, hogy a donyeci konfliktus lezárásáról tárgyaljanak. Ebben az esetben is csak akkor remélhető valamilyen megállapodás, ha Ukrajna súlyos, fájó lemondásokkal járó engedményeket tesz, hiszen a Kreml jelezte, hogy a korábban megfogalmazott, konfliktust lezáró keretrendszeren nem hajlandók módosítani.
HA EGY ILYEN MEGÁLLAPODÁST SIKERÜL NYÉLBE ÜTNI, VALÓSZÍNŰLEG A NATO ÉS OROSZORSZÁG KÖZTI FESZÜLTSÉG IS CSÖKKENNI FOG.
Az ukrán lakosság közhangulata viszont közel sem abba az irányba mutat, hogy ilyen súlyos áldozatokra hajlandók lennének, különösen azután, hogy 2014 óta legalább 10 ezer ukrán katona az életét adta az ország egységéért. (Portfolio)
