h i r d e t é s

Már törölték is a felvételt Orbán Gáspár katonai eskütételéről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Már törölték is a felvételt Orbán Gáspár katonai eskütételéről

2019. június 14. - 13:58

Nem akarhatták, hogy kiderüljön, Orbán Viktor apjával együtt nézte fia avatását; még csütörtök este eltüntette a riportot honlapjáról a Szolnok Tv. - írja a nepszava.hu.

Forrás: Szolnok TV

Csütörtök estére már el is tűnt az a videó a Szolnok Tv oldaláról, amiből kiderült, hogy a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár bevonult katonának, és letette az esküt

- szúrta ki a 444.hu. Talán több véletlen egybeesésnél, hogy a felvétel híre éppen aznap szaladt körbe az interneten. Az anyagon látszott, hogy nem akarták nagy dobra verni, ki feszít az újoncok között.

Abból mintegy véletlenül derült csak ki, hogy a katonai eskütételen Orbán Viktor miniszterelnök fia is az egyenruhások közt volt, a kormányfő pedig apjával, Orbán Győzővel együtt nézte az avatását. Az eseményről szintén beszámoló szoljon.hu és a honvédelem.hu is gondosan kerülte a neves szereplők megjelenítését.

Orbán Gáspár különben volt már focista, majd megtért, és egészen az utóbbi időkig hosszú hajjal hirdette Isten igéjét az általa is alapított Felházban. 

nepszava.hu