h i r d e t é s

Meddig érhet Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin takarója?

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Meddig érhet Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin takarója?

2022. június 20. - 06:06

Mit kezdjen a világ az orosz-ukrán háborúval? Mit kezd az EU Orbán Viktor nemzeti túlhatalmával, a vétójoggal való nyílt visszaéléseivel az emberi jogokra épülő szervezetben?

Forrás: Visegrad Insight

Ismert mondás, hogy „addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.” Az eredeti szöveg Oscar Wilde (1854–1900) ír költőtől így szól: „Aki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér, annak ugyancsak szegényes a képzelőereje.”

Oscar Wilde gondolata a képzelet erejéről gyakran jut az eszembe. Mit kezdjen a világ az orosz-ukrán háborúval? Mit kezd a világ az orosz agresszió következményeivel, a felrobbant energiaárak által okozott gazdasági válsággal? Mit kezd a háború nyomán elszabadult élelmiszerárakkal és ellátási zavarokkal, a milliókat veszélyeztető éhínséggel, nem csak Afrikában? Mit kezd az EU Orbán Viktor nemzeti túlhatalmával, a vétójoggal való nyílt visszaéléseivel az emberi jogokra épülő szervezetben? Kérdések, amelyek válaszra várnak.

A legalább valószínűsíthető válaszok hiányában gondjaink sokasodnak, mert a hatékony fellépéshez a kirobbantó okon túl, a várható kimenetelt legalább valószínűsíteni kell. Több mint negyvenéves tudományos és szakértői megbízásaim közös jellemzője, hogy jogszerű és megvalósítható válaszokat kellett találnom olyan különleges helyzetekre, amelyek megoldásra vártak, de többségükben nem állt rendelkezésre korábban kidolgozott út, kialakult protokoll, stb.

Oscar Wilde képzeletében a takaró a már kialakult gyakorlat, de sokszor a válaszokhoz csak úgy juthatunk el, ha a képzelőerőnket sokkal szélesebb körben szerzett tudásra terjesztjük ki. E gondolkodást a jogban és a tudományban is elfogadott, az „analógia elvén való gondolkodásnak” nevezem. Az alábbi példák kifejtése egyenként is cikksorozatot igényelne, én mégis megpróbálom őket úgy összegezni, hogy azokon keresztül az analógiára épülő gondolkodás érthetővé váljon.

Az „analógia szabálya” a jogban arra ad választ, hogy miként kell dönteni abban az esetben, ha a jog, a szerződés egy kérdést nem szabályoz, és ez a hiányosság később az eredeti cél megvalósulását lehetetleníti el? Az analógia lényege, hogy „miként szólt volna a szabály a szerződéskötéskor, a jogalkotáskor”, ha már akkor ismerjük a jövőbeni eseményeket? Az alkalmazandó választ ilyenkor az analógián alapuló vélelmezett szabály adja meg.

1. A végre felébredő Nyugat ma ténylegesen segíteni kíván Ukrajnán és önmagán, mert felismerte, hogy mihez vezetne, ha Putyin fantáziavilágát nem állítjuk meg. Ugyanakkor néhány kiindulópont hiánya gátolja az eddigieknél lényegesen hatékonyabb fellépést, hogy az akár azonnali megoldhatatlan gondot okozzon az agresszornak.

Megfogalmazódott, hogy a NATO, mint védelmi szervezet nem akar elsőként közvetlen fegyveres összeütközésbe kerülni az orosz agresszorral, és hiányzik számára az ENSZ felhatalmazás is, mivel azt Oroszország a Biztonsági Tanács állandó tagjaként önmaga is képes megvétózni. Ezen kívül Ukrajna nem NATO-tag, így nem áll rendelkezésére a NATO védelmi megállapodása sem.

Ukrajna valóban nem a NATO tagja, de létezik helyette az 1994. december 5-i „Budapesti Memorandum a Biztonsági Garanciákról”. A memorandum Ukrajna védelmét garantálja, s Oroszország, az USA és Anglia is írta alá, később pedig Kína és Franciaország is csatlakozott. A NATO alapszerződéssel összevetve, a memorandum álláspontom szerint erősebb joghatás kiváltására alkalmas. A NATO szerződését ugyanis Oroszország nem írta alá, így e körben kötelezettséget sem vállalt, míg Oroszország a Budapesti memorandum aláírója.

Oroszország és a Nyugat az ukrán atomarzenál leszerelése fejében garantálta, hogy kötelező védelmet biztosít Ukrajnának, ha bárki kétségbe vonná az ország politikai függetlenségét és/vagy területi határait. Oroszországnak az évekkel ezelőtt kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok „segítése” helyett akár katonailag is fel kellett volna lépnie Ukrajna oldalán. Azt értem, hogy az agresszor miért teszi éppen az ellenkezőjét a vállalásának. Az Egyesült Államokra és Angliára nézve azonban ez a biztonsági garancia – a NATO analógiának megfelelően – közvetlen katonai védelem biztosítását írja elő. Az USA és Anglia NATO-tagságából viszont az is következik, hogy minden olyan nemzetközi katonai konfliktusban, ahol e két államot nyílt fenyegetés veszélyezteti, a többi tagállamnak azonnali katonai védelmet kell biztosítania a számukra.

A helyzet különlegessége, hogy ma eddig el sem kellene menniük, mert biztos vagyok benne, hogy egy igen korlátozott amerikai és angol „békefenntartó” erő különösebb katonai kockázat nélkül, ukrán kérésre bevonulhatna azon ukrán területekre, amelyek ma még ukrán ellenőrzés alatt állnak.

Egészen biztos vagyok benne, hogy Putyin agressziójának ez megoldhatatlan gondot jelentene, mert az ukrán háború előtt is ismert volt a NATO katonai, gazdasági és politikai fölénye Oroszországgal szemben, de ez ma már nyilvánvaló is. Nem értem, hogy miért kell folyamatosan „kitérni” az orosz agresszor elől, és átengedni Putyinnak a katonai kezdeményezést. Június 11-én Oroszország nyílt fenyegetést küldött egy NATO-tagállamnak, Litvániának azzal, hogy az orosz parlament alsó házában beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely kimondja Litvánia függetlenné válásának érvénytelenségét.

A nemzetközi jog tehát megengedi, hogy a NATO közvetlen védelmet biztosítson az ukrán ellenőrzés alatt álló területeken, lehetővé téve, hogy az ukrán erők egésze a jelenlegi frontvonalra összpontosíthasson. Annak se lenne akadálya tehát, hogy a NATO fejlett haditechnikával vonuljon fel ukrán területeken, saját fellépése, légvédelmi zárlata mellett segítse a harcoló ukrán alakulatokat.

Ha eltekintünk (nem kellene) a fentiektől, akkor ma arról folyik a politikusi, szakértői diszkurzus, hogy az agresszor nem fejezi be a háborúját addig, amíg sikerként nem kommunikálhatja, hogy új területeket foglalt el. Az is egységes felfogás, hogy az ukrán hadsereg egyedül nem képes legyőzni az orosz erőket, és főként nem képes az orosz ellenőrzés alatt álló valamennyi ukrán terület, így a Krím-félsziget visszaszerzésére. Viszont az is egységes álláspont, hogy ez az orosz haderő nem tud teljes győzelmet aratni Ukrajna felett. Az is nehezen vitatható, hogy Ukrajna nem adhat át területeket az agresszornak. Így a „mi lesz?” kérdés megválaszolatlan marad. Pedig e körben is találhatunk legalább valószínűsíthető választ. Szerintem nagyon hosszú ideig fenntartott „tűzszüneti megállapodás” lesz a vége! Analóg példa erre az Észak- és Dél-Korea közötti 1953 óta (hetven éve) tartó tűzszünet.

2. Az ukrán mezőgazdasági termékek kiszállítását akadályozó orosz blokád feloldhatóságára is vonatkoztatható az előzőekben részletezett nemzetközi jogi környezet, miközben a tengeri hajózás szabadságát számos egyéb nemzetközi szerződés is garantálja. Az ukrán kikötőkbe érkező és onnan távozó kereskedelmi hajók felségjele nemzeti területi védelmet is jelent, így sem jogilag, sem katonailag nem lenne akadálya annak, hogy a kikötők védelmét az előző pontban leírtak szerinti békefenntartással biztosítsák, a kereskedelmi hajók védelmét pedig a NATO hadihajói biztosítsák a nemzetközi vizeken, hasonlóan Törökország felvetéséhez.

3. A nemzetközi szerződéseken alapuló vétójoggal való visszaéléseknél alkalmazható analóg jogelvek nem bonyolultak. Akkor sem, ha Oroszország, mint érintett agresszor akadályozza az ENSZ-t a nemzetközi jogot sértő agresszió kimondásában. És akkor sem, amikor az EU hétéves költségvetését vétózza meg Orbán Viktor nyíltan mindaddig, amíg egy teljesen más uniós eljárásban akadályozni kívánják Magyarország forrásainak Orbán általi szabad kirablását.

A joggal való visszaélés tilalma a nemzetközi jogban is ismert, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a visszaélésen alapuló joggyakorlás tilos, azaz a döntéseknél, a jogsértő által odacitált jog érvényét veszíti, azt figyelmen kívül kell hagyni. Orbán esetében az EU ezt már számtalanszor megtehette volna, ami által a magyar kormányfő került volna lépéskényszerbe, és az Európai Unió Bíróságán (EUB) Orbánnak kellett volna megtámadnia az EU nélküle elfogadott szabályát azzal, hogy a vétója figyelmen kívül hagyása jogellenes volt.

Biztos vagyok benne, hogy az EUB elutasította volna Orbán Viktor érvelését, mert létezik a joggal való visszaélés tilalma!

Hasonlóan, Oroszország sem tudna tenni semmit, ha az ENSZ Biztonsági Tanács a vétóját figyelmen kívül hagyná, és nemzetközi felhatalmazást adna az ukrán területi és politikai függetlenség nemzetközi beavatkozással történő megvédésére.

4. Orbán túlhatalma is kezelhető lenne, ha – mint arra már korábbi írásaimban részletesen rámutattam – az EU intézményei és a magyar ellenzék is értené, hogy az uniós tagságunk következtében „minden magyar állampolgár az Unió állampolgára is”, és ez nem csupán kötelezettségeket, hanem olyan uniós jogokat biztosít a számára, melyek elsőbbséget élveznek a nemzeti előírásokkal szemben.

5. Nem túl bonyolult analóg jogot előhívni arra az esetre, hogy ha valaki forrást biztosít valaminek a megvalósításához, akkor kellő felhatalmazást is kell kapnia, hogy annak felhasználását ellenőrizhesse. Nem lenne védhető akadálya annak, hogy az EU a támogatások feltételéül szabja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.

Szerintem nem tévedek nagyot, ha elsők között leírom, hogy saját forrásaim szerint ezt már az Orbán-kormány is belátta, miután megoldhatatlannak tűnő pénzügyi válságba sodorta magát és Magyarországot. És bár az Orbán-kabinet ezt az információt visszatartja, de a magyar kormány már jelezte részleges csatlakozási szándékát az Európai Ügyészséghez – csak előzetesen egyedi elbírálást kér, ideértve a csatlakozást kiváltó pótmagánvád lehetőségének elégségesként való elfogadását az EU részéről.

6. Végül az orosz agresszióhoz köthető elszabadult világpiaci élelmiszer- és energiaárak kapcsán is létezik olyan jogszerű beavatkozási analógia, amelynek már a felvetése és a tárgyalások megkezdése is azonnali, és jelentős ár-visszarendeződéshez vezetne.

Az orosz szankciókhoz csatlakozott fejlett világ ugyanis nem csupán a legnagyobb felhasználója az energiahordozóknak, nyersanyagoknak, élelmiszereknek, hanem a legnagyobb vevője is, így e vásárlások nélkül az eladó országok azonnal csődbe jutnának.

A kereskedelmi jog az értékesítés oldalán ismeri a kartellezés tilalmát, ismeri a monopolhelyzettel való visszaélés jogsérelmét, ismeri a tisztességtelen piaci magatartás tilalmát, stb. Különösen ez utóbbi eset felismerhető, ha a piacon úgy emelkedik sokszorosára az eladói ár, hogy mögötte nincsen termelési költségnövekedés. Tudható, hogy az egyetlen árfelhajtó ok – egy független országgal szembeni agresszió – egy tisztességtelen magatartás, és az erre hivatkozó vevői tiltakozás az eladói oldal szankcionálásának jogszerűségét biztosan alátámasztaná.

 

Palotás János
/ (Népszava)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s