Kökény Mihály írása MagyarNarancs-ban.

Szakmai konferenciákon, sőt kormányzati kiadványokban friss tényeket közöltek arról, hogy a magyar lakosság egészségi mutatói, az ellátás minőségét és elérhetőségét jelző számok és az egészségügyi ráfordítások egyre jobban elmaradnak az Európai Unió, újabban pedig a visegrádi államok átlagától is. Ezekhez az információkhoz azonban az utca embere nem, vagy csak hosszabb kutakodás után juthat hozzá.

Nézzünk néhány cáfolhatatlan megállapítást!

A férfiak 40 éves korban várható élettartamát vizsgálva 1989-ben még Szlovákiával, Lengyelországgal és Csehországgal egy csoportba soroltak bennünket (akkor ez 29 év volt); a 2015. évi mutatóval (33,7 év) – a szerény javulás ellenére – Bulgária, Románia, Lettország és Litvánia legrosszabb értékeket képviselő sávjában helyezkedünk el. Tehát a visegrádi csapat többi tagja elhúzott mellettünk, a legalsó ligába kerültünk.

A korai és a kezelhető halálozást tekintve Magyarország relatív helyzete számos halálok, így a koszorúér-betegség és a vastagbélrák esetében az elmúlt években romlott, már Bulgáriánál és Romániánál is rosszabb. Ennek hátterében a növekvő társadalmi különbségekkel is összefüggően az ellátás igénybevehetőségi korlátai és a behívásos vastagbélrákszűrés bevezetésének évek óta tartó halogatása sejthetők.

Orosz Éva és Kollányi Zsófia új tanulmánya szerint a régi uniós tagországokkal (EU15) összehasonlítva két és félszer nagyobb az ún. elkerülhető, azaz az egészségügyi ellátás zavaraival magyarázható halálesetek száma (vagyis amikor nem áll időben rendelkezésre a szükséges diagnosztikai vizsgálat, beavatkozás vagy szakember, esetleg a beteg nem jut hozzá, mert szegény vagy olyan helyen él, ahol nincs elérhető távolságban megfelelő ellátás). A visegrádi hármak esetében az arány nem éri el az EU15 kétszeres értékét, ahogyan tíz évvel ezelőtt még nálunk is ez volt a helyzet. 2014-ben az összes halálozás 14 százaléka, azaz 17 677 haláleset lett volna elkerülhető hazánkban. Az utóbbi adat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ nemrég publikált jelentésében olvasható.

Fotó: mertek.aeek.hu

Mennyi a ráfordítás?

Hátul kullogunk az egészségügyi közkiadásokban is. Nálunk a nemzeti össztermék (GDP) felét a kormány újraelosztásra központosítja (a visegrádi országokban ez az arány 42-45 százalék). Egészségügyre a kormányzati kiadások alig több mint 10 százaléka jutott 2015-ben (Csehországban 18, Szlovákiában 16, Lengyelországban hozzánk hasonlóan 11, a 2004 előtt is uniós tagok esetében 15 százalék). Elviselhetetlenül magas az egészségügyi magánkiadások aránya: a KSH szerint minden 100 forint költség egyharmadát a beteg fizeti ki a patikában, legális térítésre, paraszolvenciára. Csendben jegyzem meg, hogy 2010 előtt ezen a területen is jobban álltunk, pl. 2006-ban a GDP-arányos egészségügyi közkiadásokban még mi vezettünk a visegrádiak rangsorában, mára a lengyelekkel vetekszünk az utolsó helyért.

Az összehasonlító adatok igazolják, hogy az egészség és a karbantartását végző ellátórendszer Magyarországon évek óta nincs a politikai prioritások listáján.

Még mielőtt a tisztelt olvasó szememre hányja: elismerem, hogy korábban sem volt. Ezekkel a mutatókkal 2010 előtt sem lehetett büszkélkedni, de a felzárkózás lassabb, mint a gazdaság alakulása indokolná. Bizonyára azért is, mert a másik három visegrádi ország többet és hatékonyabban invesztált a szegénység leküzdésébe, mint mi. S tudjuk, hogy az egészségben meglevő különbségek a társadalmak szociális, jövedelmi, elosztási és hatalmi egyenlőtlenségeit tükrözik: minél hátrányosabb az adott csoport társadalmi, gazdasági pozíciója, annál rosszabb az egészsége. Így van ez Magyarországon is.

Fotó: mertek.aeek.hu

Mit jelent ez nekünk betegeként?

„Alulnézetben”, azaz a betegek oldaláról mindez azt jelenti, hogy kivárhatatlanok a várólisták, az ország egyes részein a gyengébb érdekérvényesítő rákgyanús páciensek hosszú hetek múlva jutnak el ultrahang- vagy CT-vizsgálatra. A gyermekháziorvosi szolgálat elsorvadása növeli a kórházak terhelését. Kelet-Magyarországon a felnőttháziorvosi praxisok is kiürülnek, így heveny tünetek esetén mentőt hívnak, vagy a kórházakhoz fordulnak akkor is, ha ez szakmailag nem indokolt. A sürgősségi felvételi osztályok egyre gyakrabban bedugulnak, itt nem ritka a 6-7 órás várakozás az első orvosi vizsgálatra. Észszerű beutalási rend hiányában a betegek intézményről intézményre vándorolnak: baráti tanács és internetes információk alapján igyekeznek ellátást találni. Csökken az orvosokba vetett bizalom is, sokak szerint már az előre nyújtott juttatás sem garantál megbízható szolgáltatást.

Nem meglepő, hogy az egészségügy a közbeszéd fősodrába ért, a lakosság egyre elégedetlenebb. Közvélemény-kutatások szerint az egészségügy állapota jobban zavarja az embereket, mint a korrupció, a migráció vagy az alacsony bérek. Naponta hallunk rémtörténeteket, szembesülünk az egészségügy működési bajaival, morális szétesésével, és bár az egész recseg-ropog, de a kormányzati média a sikerpropagandától hangos. Nota bene: ez nem volt így a balliberális kormányok idején.

Kormányzati számmisztika

A magyar egészségügy világszínvonalú – ezt Kövér Lászlótól hallottuk. Több tízmilliárdos beruházásokra hivatkoznak (ezek uniós forrásokból valósultak meg, de a működtetésre nincs pénz). Soha nem látott mértékű béremelésekről beszélnek, miközben a kezdő magyar orvos egy hónap alatt egyharmadát keresi szlovák társának. A szakdolgozók béremelését beelőzte a szakmunkás-minimálbér emelése, így megint a jövedelmi lista végén szégyenkeznek az egészségügyi dolgozók. Nincsenek megbízható adatok az orvosok és ápolók pályaelhagyásáról (a külföldi munkavállaláshoz kért „jó hírnév”-igazolások száma kissé csökken, de a közszolgáltatást más hazai munkahelyre cserélőkről nem készül kimutatás). A kórházi fertőzések mutatóival is bujkál a kormány, úgymond „a társadalom nem elég érett rá, hogy az adatokat megismerje”. Jellemző, hogy bírósági eljárást kellett indítani annak érdekében, hogy az előző évi jelentéseket – amelyek egyébként korábban mindig nyilvánosak voltak – megismerhetővé tegyék.  Az emberminiszter, Balog Zoltán pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága előtt parádézott, hogy a romák közül sokan az „eltérő életmódjuk” miatt nem tudják átlépni azt a „küszöböt”, ami az ellátórendszerben való részvételhez szükséges. Magyarul: az áldozatok felelőssége, hogy nem tesznek meg mindent az egészségükért.

Kavarás, elhallgatás, melldöngető hamis interpretációk. A kormányzati propagandaguruk szerint a haladás ellentmondásait a sajtó ferdíti kudarccá, amelyeken Soros és az ellenzék csámcsog.

Meddig lehet még tűrni ezt a hazudozást?

Szerző: Kökény Mihály / magyarnarancs.hu