Csak kevés ország van felkészülve arra, hogy megbirkózzon a válsággal. "Fel kell ébrednünk, és meg kell állítanunk a fenyegető vízválságot" - mondta Petteri Taalas, a WMO főtitkára kedden Genfben.
Az ausztrál Curtin Egyetem munkatársai a szellemi leépüléssel járó, világszerte milliókat érintő Alzheimer-kór egyik lehetséges okára bukkantak – derül ki a PLOS Biology tudományos folyóiratban közölt kutatásukból. A demenciával járó betegség kiváltóját és gyógymódját máig keresi a tudomány.
A 20. század nagy csillagászati felfedezései, valamint Albert Einstein 1905-ben publikált speciális, továbbá az ebből továbbfejlesztett általános relativitáselmélete teremtették meg az univerzum jelenleg elfogadott modelljét. - írja az Origo
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén.
A bolygónk túlnépesedése mindennapos téma a sajtóban, hiszen azzal fenyeget, hogy a Föld eltartóképessége hamarosan már nem lesz elegendő az emberiség számára. E hírekből azt gondolhatnánk, hogy a népesség növekedése megállíthatatlan és végtelen. De ez nincs így, a legújabb modellszámítások alapján négy évtized múlva a népesség eléri maximumát, és csökkenésnek indul. Az évszázad végére talán alig fognak többen élni a Földön, mint most.
Az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálatának (C3S) kedden közzétett adatai szerint idén nyáron rekordot döntött az északi félteke számos részén pusztító súlyos erdőtüzek által kibocsátott szén-dioxid-mennyisége.
Csaknem kétszáz programmal, tíz helyszínen, egyebek mellett látványos kémiai és fizikai kísérletekkel, interaktív előadásokkal, műtők, laboratóriumok és kutatóhelyek bemutatásával várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember 24-én pénteken, az idei Kutatók éjszakáján - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
Több mint háromszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.