
Az ellenzéki párt emlékeztetett rá, hogy az elmúlt pár évben 1200 ember fagyott meg az országban, több mint a felük nem az utcán, hanem fűtetlen lakásban.
megtekintés
Rio de Janeiro ('Januári folyó') a neve az államnak, továbbá Brazília egyik legismertebb városának.
megtekintés

Fordított várakozásán az Equilor, amely az év végére a mostaninál erősebb forintot vár, viszont az üzemanyag már nem lesz sokkal olcsóbb.
megtekintés

Rendkívüli állapotot vezetett be a kormány Donyeck és Luganszk megyékben, eközben egész Ukrajnában magasabb harckészültséget rendelt el.
megtekintés

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy "nemzetünkből nem veszik ki az életerő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.
megtekintés

Emberi jogsértések garmadát sorolta a magyarországi helyzetről több magyar és nemzetközi meghívott az Európai Parlament emberi jogi bizottságának ma délelőtti meghallgatásán.
megtekintés

Vasárnap a pilisi időközi választáson egy MSZP-s postás simán legyőzte a fideszes jelöltet, akivel októberben még ugyanannyi voksot kapott.
megtekintés

Veres Margit balmazújvárosi polgármester az egyik gyanúsított abban a vesztegetési ügyben, amely 2013-ban indult a Hajdú-Bihar megyei kisvárosban a Blikk információi szerint, ám meggyanúsításának tényét a fideszes polgármester asszony tagadta, az ügyészség pedig nem erősítette meg.
megtekintés

Kockázatokat tárt fel a nemrég letartóztatott volt agrárattasé és miniszteri biztos, Kiss Szilárd nemzetbiztonsági átvilágítása, ennek ellenére fontos pozíciókban dolgozhatott - tudta meg több, egymástól független forrásból az Index.
megtekintés

Moderált, de alapos és tényszerű, az államműködés szinte minden területét átfogó kritikát tett közzé a kormányzásról a saját honlapján Bencsik János.
megtekintés

A 27 éves Martin reggel hatkor indult hazafelé az éjszakai műszakból, amikor az üzem kapuja előtt összeesett a szlovákiai Lozornóban.
megtekintés

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy "nemzetünkből nem veszik ki az életerő" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.
megtekintés

Jókor, jó helyen – az önkormányzatnak hála kitűnő időzítéssel jutott a keszthelyi kikötőhöz üzlettársaival együtt a miniszterelnök veje.
megtekintés

Nem kizárt, hogy figyelmetlenség miatt lett túlságosan szigorú a liftek üzemeltetését szabályozó kormányrendelet: e szerint több ezer társasházi felvonót kellene teljesen felújítani vagy újra cserélni öt éven belül.
megtekintés

Nem Magyarországon, hanem egy szinttel feljebb szerelné le a tavaly kormányellenes üzemmódra váltó RTL Klubot a kormány.
megtekintés

A Nánási úton biztonságosabb és olcsóbb lenne a mobil gát, mint a Római-parton.
megtekintés

Továbbra is fizetős marad az M1-es autópálya Tata és Tatabánya közötti szakasza – szól a megyei matricarendszer bevezetésének ügyében illetékes államtitkár verdiktje.
megtekintés

Doktori disszertációt írt a magyarországi atomkommunikáció sajátosságaiból egy ismert hazai PR-szakember.
megtekintés

Tudja, mi volt abban a csokoládéban, amit Orbán megevett a parlamentben?
megtekintés

Történelmi mértékű hóviharra készülnek az Egyesült Államok keleti partján, amit helyi idő szerint hétfő este érhet el a Juno névre keresztelt vihar.
megtekintés

Megtudtuk, hogy Habony akiről sokan úgy vélik, hogy a Századvég Gazdaságkutató Zrt. informális vezetője, a luxemburgi offshore paradicsomban működtet vállalkozást a Századvég tényleges vezetőjével Heim Péterrel közösen.
megtekintés

Az influenzajárvány miatt újabb kórházi osztályokon és intézményekben rendeltek el a kórházigazgatók látogatási tilalmat – közölte kedden az ÁNTSZ.
megtekintés

Az uniós jogba, illetve az európai emberi jogi egyezménybe ütközhet, ha Magyarország a menekültekkel szemben még szigorúbb szabályokat vezet be – állítja Gyulai Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának vezetője.
megtekintés

A jogszabálytervezetet csak márciusban kell a kormány elé terjeszteni, így abban még nem szerepelnek konkrét változtatási tervek, csak irányok.
megtekintés

Korábban nézettségi adatokkal is indokolták a hangnemváltást, ám a számok mást mutatnak.
megtekintés

A kormány "nagyszerű" gazdaságpolitikája, unortodox pénzügyi megoldásai, társadalmi érzéketlensége miatt az elszegényedés növekszik, miközben a támogatások folyamatosan csökkennek, bizonyos fajták - méltányossági közgyógyellátás, adósságkezelési szolgáltatás - egyszerűen megszűnnek.
megtekintés

A dán Saxo Bank bejelentése szerint akár 107 millió eurónyi veszteséget is kénytelen lehet elkönyvelni a svájci jegybank döntése utáni heves piaci mozgások miatt.
megtekintés

Orbán Viktor miniszterelnök egy dologban következetes ember: kötcsei és tusnádfürdői beszédében is meglehetősen világosan elmondta, hogy miként kívánja megvalósítani a centrális erőteret, majd az abból kiburjánzó illiberális államot.
megtekintés

Többmilliós vesztegetés alapos gyanúja miatt nyomozás folyik Balmazújváros polgármestere, Veres Margit ellen – tudta meg a Blikk hivatalos forrásokból.
megtekintés

A paksi atomerőmű bővítése kapcsán az idei évben mekkora összeget hív le a magyar állam az oroszok által folyósított hitelből? - releváns, valódi kérdésnek látszik ez, amelyet Szabó Tímea tett fel Lázár Jánosnak.
megtekintés

Az állítólagos V. kerületi ingatlanpanama lényegét nem az egyes ingatlaneladások, hanem az ezekből kirajzolódó rendszer jelöli ki.
megtekintés

Janisch Attila filmrendező, a Filmművészek Szövetségének főtitkára az ATV-ben, Havas Henrik műsorában, a legutóbbi Havas a pályán című műsorban nyilatkozott.
megtekintés

A világsajtó Abdullah szaúdi király halálhírétől és a temetésére sereglő állami méltóságokról szóló hírektől volt hangos az elmúlt napokban.
megtekintés

Czunyiné Bertalan Judit oktatási államtitkár írt egy levelet a Történelemtanárok Egyletének (TTE) és a Magyartanárok Egyesületének (ME), válaszul azokra a kritikákra, amelyeket a magyar- és történelemtanárok az új tankönyvekkel kapcsolatban megfogalmaztak.
megtekintés