h i r d e t é s

Navalnij - A védelem a politikus szabadon bocsátását kérte az EJEB döntése alapján

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Navalnij - A védelem a politikus szabadon bocsátását kérte az EJEB döntése alapján

2021. február 20. - 11:35

Alekszej Navalnij ellenzéki politikus szabadon bocsátását kérték ügyvédjei a moszkvai városi bíróságtól szombaton az Emberi Jogok Európai Bíróságának idevágó döntése alapján.

Alekszej Navalnij - Forrás: MTI/AP

A védelem ezt azon a fellebbviteli tárgyaláson kérte, amelyen az alsóbb szintű bíróság február 2-án meghozott határozatát vizsgálják. Ez letöltendőre változtatta a politikusnak az úgynevezett Yves Rocher-ügyben meghozott felfüggesztett szabadságvesztését azon a címen, hogy számos alkalommal megsértette a feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. Maga az Yves Rocher-ügy nem tárgya az eljárásnak.

Az EJEB szerdán, a saját eljárási szabályzatának 39. szakasza alapján úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott. Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, s nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást.

Az ügyészség támogatásáról biztosította az elsőfokú bírósági ítéletet, amelynek értelmében Navalnijnak a rá kiszabott három és fél évi szabadságvesztésből a korábbi házi őrizete figyelembe vételével két év és nyolc hónapot kellene még letöltenie.

Navalnij a tárgyaláson rámutatott, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni. Azt hangoztatta, hogy a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, mert az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik. Rámutatott, hogy az Yves Rocher-ügyben rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje lejárt. Emlékeztetett arra, hogy önként tért vissza Oroszországba.

A pert kilenc európai nagykövetség képviselői figyelték a helyszínen. Navalnijnak szombaton egy másik tárgyalása is lesz. Azon egy második világháborús veterán megrágalmazása címén vádlott.

Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Ezen intézkedés és a politikus elítélése hatására három, engedély nélküli tömegtüntetés is volt az országban. Ezeknek több mint tizenegyezer részvevőjét őrizetbe vették a hatóságok.

Az Yves Rocher Vostok-ügyben Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel (jelenleg mintegy 107 millió forint) kárt okoztak az Yves Rocher-nak, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született.

Az EJEB 2017 októberében "önkényesnek" és "nyilvánvalóan ésszerűtlennek" minősítette az ítéletet, azt állítva, hogy a Navalnij-fivérektől több európai konvenció megsértésével megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogot, egyúttal felülvizsgálatot kért.

Az EJEB-ítélet alapján Moszkva több mint 80 ezer euró kártérítést fizetett ki, elismerve, hogy az orosz hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezményének több rendelkezését. Az orosz legfelsőbb bíróság az EJEB határozatával kapcsolatban 2018-ban folytatta az eljárást a Navalnij-fivérek ügyében, de helybenhagyta az alsóbb szintű bírósági döntést.

Oleg Navalnij már letöltötte büntetését.

Helyben hagyta a fellebbviteli bíróság a letöltendő szabadságvesztést

Helyben hagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.

A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Navalnij próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. (MTI)