h i r d e t é s

Nem keresel évi 15 milliárdot? Akkor tuti nem Habony Árpád a sofőröd!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem keresel évi 15 milliárdot? Akkor tuti nem Habony Árpád a sofőröd!

2015. április 22. - 12:41
0 komment

70 évesen már nem akkora nagy szó, ha az ember a saját lábán áll, akkor főleg nem, ha Endrú Vajnának hívják az embert.

Ezzel együtt, lássuk be, Vajna tata igen nagy arc, és ehhez az archoz igen nagy láb is társul, mint egyébként valamennyi úrhölgynek és úriembernek odaát, a napos oldalon. Olvasom, hogy Andy Vajna kormánybiztos évi 15 milliárdot kaszál budapesti kaszinóival, amelyekből összesen 5 darab van neki Budapesten. Hogy az egész országban összesen 8 darab ilyen szórakoztatóipari egység működik, az mindent elmond arról, mennyire jó ma Magyarországon Vajnának lenni.

Tudniillik Andy Vajna kormánybiztos is egyben, aki egyre kevésbé mellékesen kaszinóbizniszben is utazik: 4000 négyzetméteren 824 pénznyerő/nyelő automatával várja a nyerni vágyó híveket. Etnikumra, vallásra, szexuális identitásra, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül. (Mondjuk fogalmam sincs, ki jár ma Magyarországon kaszinózni – arrogánsékon kívül, úgy értem –, de ez itt és most részletkérdés.)

Nekem nincs kaszinóm – a fennmaradó három egyike se az enyém –, és bár ez a NAV-ot a legkevésbé sem érdekli, nekem úgy tűnik, hogy minden idők egyik legnagyobb pénzmosási akciójának egyik legnagyobb nyertesét tisztelhetjük a producer zseni úrban. Mióta Simicska önszántából száműzte magát a buliból a spermára hivatkozva, Sugar Daddy-re szállt ez a hálátlan szerep. Hát van ilyen: az ember kitántorog Ámerikába szerencsét próbálni, majd egy fél évszázaddal később hazaeszi a fene meggazdagodni. Gyorsan megörököl egy Nemzethy Filmalapot, és 5 darab kaszinócskát. Tulajdonképpen az egész témába vágó törvénykezést rászabják a becsületben-tisztességben megőszült fejére.

És akkor jön az a rossz emlékű elmúlt nyolc évet idéző ellenzék és azt mondja, hogy mindez pofátlanság, és tűrhetetlen. Nem értem én ezt a balliberális irigységet. Ahelyett, hogy örülnének, hogy végre felszámolják a gyermekéhezést. Tényleg senki nem emlékszik, hogy egy tavalyi kormányzati magyarázat szerint azért kellett a kaszinók koncessziós díját levonni a játékadóból, és áfamentessé tenni azt, hogy Endrú papa közel 100 milliós, de legalább több mint 100 négyzetméteres kertkapcsolatos, panorámás lakást vásárolhasson Tímejának a Rózsadombon felszámolja gyermekéhezést? Fene azt a rövid kollektív memóriátokat! Meg az enyémet.

Na, de komolyra fordítva: az persze önmagában elég nagy baj, hogy egy komplett művészeti ágazat egy konszolidált, azaz saját lábán álló gengszterre van bízva, de hát mi kicsire nem adunk. Pedig akár adhatnánk is, hiszen legtöbbünk még leírni sem tudja azt a felháborító 15 milliárdot. Jut eszembe:megkérdezték nem olyan régen a filmügyi kormánybiztos-kaszinótulajdonos-producer urat, hogy nem gond-e esetleg, hogy az általa vezetett Filmalapnál támogatott múvik egyetlen büdös forint nyereséget nem hoztak. Válasz: „ez egyáltalán nem baj, ezeknek a filmeknek soha nem is volt az a céljuk, hogy pénzt hozzanak.”

Namármost. Ebből kiindulva remélhetőleg világos, hogy a kaszinóbiznisszel meg pont nem ez van. Hanem az ellenkezője. Ott az a cél, hogy onnan kötelezően ki kell lapátolni a pénzt, lehetőleg annyit amennyit nem szégyellünk, mert a NAV-ot úgysem érdekli, a hálapénz meg le van zsírozva egyetlen urunkkal és parancsolónkkal. Más szavakkal: a jó időben jól helyezkedő zseniális Endrú papa annyi adót vall be, amennyit akar, és az ily módon „tisztára mosott” mocskos pénz egy része visszakerül azokhoz, akik kitalálták ezt a nyereséges üzletet. És ne merjétek megélhetési visszatelepültnek nevezni az öreget! Ő egyszerűen az egyenlet része! Igaz, erre már nem lehet azt mondani, hogy az idegenszívű, magyarellenes multi nem adózik, mivel a tisztességes magyar vállalkozó sem adózik, de hátha ez senkinek nem tűnik fel.

Én bárgyú, persze sokáig azt hittem, a szerencsejáték-biznisz sok más egyéb mellett családellenes vállalkozás is, de immár megnyugodhatok: nem az. A mélykereszténység alapköve. Ráadásul az is jó benne, hogy lassan már nem kell a családi összefogásra fogni a megmagyarázhatatlan anyagi gyarapodást: kaszinóban nyertem, járjon utána akinek két anyja van.

Hát így áll össze a kép szépen lassan: így járnak azok, akik nem küldik el a vérbe a királyt Simicska-módra. Megkaphatják a sóval behintett 4 ezer négyzetméteres kaszinóbizniszt, családbarát hasznosításra. Sok más stratégiai ágazattal ellentétben, amely nem lehet veszteséges – mert ha veszteséges egy kórház, azonnal be kell zárni –, a kaszinózás nagy üzlet. Amely egyben megmagyarázza az Orbán Viktor körül megkerülhetetlen fontosságú munkát végző Vajnák és Habonyok, sajtó elől fekete kocsival menekülő barátságát is.

Nehéz eldönteni, hogy ezeknek az embereknek a külsejük vagy a belsejük a visszataszítóbb, de bárhogy is legyen, konkrétan itt van eltemetve az az évi 15 milliárd./strong>Ebből épül szépre, magasra a fejünk fölé , Simicska megürült helyére, Habony Árpád és további, Orbán ügyeiért felelős csókosok médiabirodalma. Pofátlan és tűrhetetlen? Igen, az. És tényleg néha már csak azt nem értem, mitől működik még mindig ez az ország.

 

hacsaknem.blog.hu (Címlap: Strómanok tündöklése - Fotó: 444.hu)

Posted by SEJT on 2015. április 22.