Az alábbi párbeszéd egy hosszú hadísz részlete Gábriel arkangyal és a próféta (béke reá) között:

Mi az iman (hit)?
Ő, (Allah prófétája béke reá), így válaszolt: Hit Allahban, az Ő Angyalaiban, Könyveiben, Prófétáiban az Utolsó Napban és a Sorsban, annak jó és rossz történéseiben. Igaz. Mi az Ihszan (jólelkűség)? Ő, (béke reá), így válaszolt: Úgy szolgálod Allahot, mintha látnád, de ha nem is látod, hát Ő (mindig) lát!
Muszlim

Ebből két gondolatot emelek ki, a sorsot és azt, hogy hogy ki lát, ki nem.
Több írásomban jeleztem, hogy a sors kettős. Van egy része, ami elrendelt és ami nem. Elrendelt az, amibe beleszületünk, ilyenek a szegénység, gazdagság, képességek, véletlenszerűen bekövetkező események. Annak útja azonban, hogy mindezt miként fogadjuk el, milyen utat járunk be, az egyedül a szabad akarat függvénye, tehát nem elrendelt. A sors rossz és jó történéseinek elfogadása a hit egyik pillére. Ez az elrendelt sorsra vonatkozik. Mert az, hogy az elrendelt sorsot bűnözőként, vagy jótét lélekként dolgozom fel, az a hit másik pillére. Hiszen mindegy, hogy látjuk-e Allahot, vagy sem, Ő ott van és lát. Nem „Big Brotherként” van ott, hanem támaszként. Egy Istenben megnyugodott léleknek teljesen mindegy, hogy mi történik, kik veszik körül, mit mondanak róla. Ezek kis dolgok. Bármi történik jó. Mi a jobb? Az-e a jobb, aminek bekövetkezésére várva várunk, de nem jön el, vagy ha bármi jó nekünk, ami bekövetkezik? Az első a csalódottság, boldogtalanság receptje, a második a belső béke és boldogság útja.
Az első mondatomban szóltam arról, aki erőt mutat és gyenge. Az erő jó, ha van, de csak akkor van értelme, ha egy magamnál erősebbel szemben tudom használni. Gyengébbekkel szemben minek?
Márpedig az ilyen erőfelvonultatások lényege a gyengék feletti dominancia megteremtése. Egy hívő lelkében élő hit teljesen másképp működik. Az egy hatalmas szerszámosláda, amiben mindenre van egy alkalmas eszköz, szerszám, aminek használatához képesség járul. Nem eshet meg semmilyen meghibásodás, amit ne tudna orvosolni, ezért bármi bekövetkezik jó. Meg tudja oldani. Ne gondolja, senki, hogy egy hívőnek nincs rossz napja. Őt is éri csalódás, csapás, betegség. Csupán ennek feldolgozása más. Ezt jelenti Gábriel és Mohammed (béke reá) párbeszédében a sors elfogadása, legyen az jó vagy rossz.

De létezik egy másik véglet is. A sors elfogadása nem jelentheti azt, hogy egy fa alatt ülünk és bármi is történjék, tovább ülünk ott hibernált állapotban! Akkor minek a szerszámkészlet? Igaz, hogy egy elrendelt sorsban élünk, ami eseményeket zúdít ránk, de ezek között ott a család, másokkal szembeni hozzáállás, viszonyulás, melyeknek meg kell felelni. Létezik felelősség, szép tettek, jóravalóság stb. A sors nem válogat meglepetésekben, jóban, rosszban. Egy fa alatt ülve ezek nem kezelhetők. Nem spórolható meg a munka, a befektetés! Nem lehet rövidre zárni a sorsot úgy, hogy a benne levő eseményeket kizárjuk magunkból! Akkor miért élünk? Sokkal egyszerűbb lenne születésünk pillanatában öngyilkosnak lennünk! Akkor ki tudnánk zárni minden nem várt eseményt a továbbiakban!

Egy mesternek a szerszámosládája nem dísz. A mester azért tanult, képezte magát, hogy el tudja hárítani a dugulást, meg tudja javítani a mosógépet és meg tudja metszeni a fákat. Ahogy ezek a mesterek lassan kivesznek, a hit is így vész ki. A mesterek helyét felváltják azok, akik paneleket kapnak a kezükbe. Az elromlott tárgyakat rákötik egy számítógépre, az megmondja mi a hiba, ad egy kódot és az azon a számon nyilvántartott panelt kicserélik. Ha ez így van, akkor ki van tisztában az elromlott eszköz működésével? Ki tudja egyáltalán, hogy mi az eszköz?

Nos, az élettel sem vagyunk lassan tisztában. Paneleket cserélünk rajta úgy, ahogy a fogyasztói társadalomban egy külső hang tanácsolja nekünk.
Aki hisz, az életben is hisz. Tudja, hogy van értelme, ebben neki küldetése van, nem hiába cipeli magával a szerszámosládáját. Nem paneleket cserél, hanem tudja mi az az apró alkatrész, amit át kell alakítania, menetet kell vágni rá, vagy ki kell fúrnia és minden mehet tovább! Így az élet is boldogabb es a javítás örömében is töltődik lelkünk.