Befejezte az Állami Számvevőszék a Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza 2011-2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. Az ÁSZ hiányosságokat tárt fel az irányítószervi feladatellátásban, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá szabálytalanságokat állapított meg a pénzügyi és vagyongazdálkodásban is. A központi alrendszer intézményei – köztük a kórházak – meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal való gazdálkodásban.
Az egykori fideszes honatya, Horváth Zsolt neve is felbukkant a Panama-papírok között. A csendes fogorvos 16 évig volt Kecskemét egyéni képviselője, noha nem szívelte a város fideszes vezetése, és nevéhez kötődik az elmúlt 25 év egyik legmocskosabb kampánya. Horváth sokáig mégis jól taktikázott, csakhogy jött az okostojás, és vele a lebukás.
A napokban újabb vizsgálatra kérte a kecskeméti ügyészséget egy magánszemély az egykori KSE Kft. “fa” gazdálkodásának az ügyében. A feljelentés kallódik, pedig az eljárás lefolytatására kijelölt Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség megküldte azt a Szegedi Járásbíróság illetékes bírójának, aki a cég gazdálkodásának visszaéléseivel kapcsolatos vádat tárgyalni fogja. A polgári perek ennél gyorsabban zajlanak, az egykori KSE kézilabdásai időközben első fokon pert nyertek elmaradt járandóságukkal kapcsolatban a Kecskeméti Törvényszéken. Bajban a tulajdonos önkormányzat.
Április 1-15. között Leskowszky Albert és barátai állítanak ki a Wesselényi utca 1. szám alatt található Civil Klubban.
megtekintés