Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már százezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak pénteken 50 ezren keltek át a határon - közölte Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes a szombati sajtóértekezletén.
Az Európai Unió Bíróságának szerdai ítélete az uniós szerveknek azt a veszélyes törekvését erősíti meg, hogy az alapszerződéseken túllépve bővítsék hatáskörüket - jelentette ki rendkívüli sajtóértekezletén Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
A jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalappal fogadták el, összeegyeztethető az uniós szerződések 7. cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét, ezért az Európai Unió Bírósága elutasítja Magyarország és Lengyelország keresetét - ismertette döntését az Unió luxembourgi székhelyű bírósága szerdán.
Lengyelországban hét napra rövidítik a karanténidőt azok esetében, akiknek pozitív volt a koronavírus-tesztjük, és egy héttel korábban szüntetik meg az eredetileg február végéig elrendelt távoktatást - jelentette be a lengyel egészségügyi és az oktatási miniszter szerdai sajtóértekezletükön.
Heti háromról egy tanórára csökkentik szeptembertől Lengyelországban a német kisebbség államilag támogatott anyanyelvi oktatását, az így megtakarított költségvetési eszközöket Varsó a németországi lengyel kisebbség nyelvoktatására szánja - közölte hétfőn a lengyel oktatásügyi tárca.
A nyugati demokrácia túl van a populista bomlasztás nehezén, ebben pedig nagy szerepe van a koronavírus-járványnak, az együttműködésre és józanságra alapuló közegben a klasszikus populista mantrák egyszerűen nem működnek. - írja a hvg.hu
Lengyelország igazságügyi minisztere szerint az országnak fel kellene függesztenie az uniós költségvetésbe történő befizetéseit, és meg kellene vétóznia az európai politikákat, ha Brüsszel csökkenti a Varsónak szánt pénzeket, és fokozza a jogállamiságért folytatott harcot, írja a Financial Times.
Európa nem engedi meg Ukrajna területi egységének megsértését, ezt pedig az uniós tagállamoknak egységesen kell egyértelművé tenniük – jelentette ki Olaf Scholz új német kancellár vasárnap Varsóban a Mateusz Morawiecki kormányfővel közös sajtóértekezleten.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a lengyel határvédelmi törvény kedden elfogadott és szerdán érvénybe lépett módosításai állandósítják a rendkívüli állapot okán bevezetett korlátozó intézkedések nagy részét, ami negatív hatással lesz a mozgás, a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságára Lengyelország keleti határán.
Fehéroroszországon múlik, Lengyelország bezár-e újabb közös határátkelőket, a további döntések a határok biztonságán múlnak - jelentette ki Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes csütörtökön, a migránsválság miatt létrehozott lengyel válságstáb ülése után.
Magyarország és Lengyelország feszült viszonyban van az Európai Bizottsággal, mivel az intézmény szerint az államok vezetői nem tesznek eleget egy sor európai közösségi normának és a jogállamiság feltételeinek.
Több, az utóbbi huszonnégy óra alatt a lengyel-fehérorosz határon történt csoportos határsértési kísérletről számolt be szombat reggel a lengyel határőrség, ez volt az eddigi legnagyobb létszámú próbálkozás, mintegy kétszázan próbáltak erőszakkal átjutni Lengyelországba.
Lengyelország erős embere szerint a fehérorosz határon "már tart a hibrid háború, de igazi háborútól, melyben fegyvert is használnak nem kell tartani."Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök helyettesként felügyeli a honvédelmi és a belügyi tárcát is, ezért állásfoglalása különösen jelentős.
Ankara ezúttal is közbelép, és nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe van annak a magyar delegációnak, amely ott tárgyalt a héten Orbán Viktor vezetésével. A török kormány mindenesetre megtiltotta, hogy Törökországban repülőgépre szálljanak közel-keleti és közép-ázsiai bevándorlók. - írja az Euronews
Több pénzt kér Brüsszeltől Orbán Viktor miniszterelnök a migrációs problémák rendezésére Törökországnak. Erdogan elnök köszöni szépen a lobbizást. Ankarában a legfelső szintű stratégiai egyeztetést tartott a két állam vezetése. Ezen részt vett Orbán Viktoron kívül a magyar belügy és külügyminiszter is.