Van, akinek tetszik, hogy a miniszterelnök, az államfő, és egyes miniszterek, politikusok, a kormányhoz köthető gazdasági szakemberek elképesztő fényűzésben élnek, a magyarságra, a közös múltra hivatkozva felújított középületekben parádéznak. Szakértők szerint sokan gondolják azt, hogy a vezetőknek ez jár. - írja a Népszava.hu
A Demokratikus Koalíció (DK) azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnök ne adhasson elnöki kegyelmet a választások kiírásától a voksolás utáni kilencvenedik napig - mondta Molnár Gyula, az ellenzéki párt előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Az izraeli Moszad kérésére intézte el az osztrák titkosszolgálat, hogy egy emberjogi szervezet által háborús bűnökkel meggyanúsított egykor magas rangú szír titkosszolgát, Khaled Halabit Franciaországból Bécsbe szöktethessék át. Miután fény derült az osztrák titkosszolgálaton belül is csak egy szűk kör előtt ismert titkos akcióra, Halabi menedékstátuszát az osztrák kormány visszavonta. - írja a hvg.hu
„Keresztek és katekizmus – Hogyan erőlteti Magyarország az oktatás kereszténnyé tételét” ezzel a címmel közölte a francia AFP hírügynökség riportját az RFI (Radio France International) elnevezésű, sok nyelven sugárzó francia közszolgálati adó a honlapján.
Konkrét nevekre is rákérdezett az MSZP-s Mesterházy Attila a belső elhárítás vezetőjénél, de hiába. A Pegasus-üggyel szeptember 20-i ülésén foglalkozik a nemzetbiztonsági bizottság, melynek jobbikos elnöke támogatná, hogy tényfeltáró albizottság vizsgálja meg: jogszerűen alkalmazták-e a Pegasust. - írja a hvg.hu
A Párbeszéd azt ígéri, hogy amennyiben miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely alakíthat kormányt 2022-ben, akkor az új kabinet az egészségügyre, az oktatásra, a gyermekszegénység felszámolására, a gazdasági válságkezelésre, valamint a bérfejlesztésre fog koncentrálni.
Úgy tűnik, hogy a magyar kormány csak legyint a különböző forrásokra és ezzel próbálja elrendezni azt a problémát, hogy vagy nem tud, vagy nem akar megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyek mellett le lehet hívni a forrásokat a Norvég Alapból vagy az Európai Unió költségvetéséből – mondta Andor László közgazdász, volt uniós biztos. Pedig ezekre nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak – tette hozzá.
Olvasom a kommenteket az előválasztással kapcsolatban és bizony osztom Hont András azon véleményét, hogy az egyik tábor olyan, mint a másik. Mert milyen a tábor? Hörög, fröcsög, csodát vár és mindenki dögöljön meg, akinek más jelölt a szimpatikusabb, mint aki éppen mondja.