h i r d e t é s

Építsék be Orbán Viktor gondolatait a nemzeti alaptantervbe!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Építsék be Orbán Viktor gondolatait a nemzeti alaptantervbe!

2021. augusztus 28. - 07:06

Nem vagyunk türelmetlenek, de kikérjük magunknak, hogy Orbán Viktort háttérbe szorítsák, ezért követeljük, hogy miniszterelnökünk gondolatainak java része kerüljön be a nemzeti alaptantervbe.

Le vagyunk maradva ugyanis nagy jótevőnk, a Kínai Népköztársaság mögött, akik – a BBC beszámolója szerint –  ezen a téren is  jóval előttünk járnak, mert Hszi Csin-ping elnök gondolatai egy ideje a hivatalos nemzeti tananyag részévé váltak.

Nem azért, mert az elnöknek ez volt minden vágya, hanem, mert – figyelem, idézet következik – „a szocializmus építőit és örököseit széles körű morális, intellektuális, fizikai és esztétikai alapokkal lássák el”. Nálunk persze a szocializmusnak jelen állás szerint nincsenek építői, örökösei viszont annál inkább. Ez utóbbiakat sem szabadna ideológiai árvaságra kárhoztatni, vagyis, beletörődni abba, hogy a magyar fiatalok csak úgy, mindenféle jöttment gondolatoknak kitéve cseperedjenek fel.

A kínai oktatási minisztérium szerint az elnök gondolatai segíthetnek majd abban, hogy „a tinédzserekben gyökeret verjenek a marxista nézetek ”. Nálunk szerencsére nincs szó arról, hogy a marxista nézetek gyökeret verjenek, oktatási minisztériumunk sincs, beérjük az Emberi Erőforrások Minisztériummal, amelyet Emmiként szoktunk rövidíteni, mert így nem annyira feltűnő, hogy a kifejezésnek nincs semmi értelme.

Magyarországon nem a marxista nézeteket kell meggyökereztetni a tinédzserekben, hanem azokat a népnemzeti gondolatokat, amelyek révén elérhetjük, hogy ne legyünk gyarmat, megállítsuk Brüsszelt és megakadályozzuk, hogy Soros György nevessen a végén.

Mindezt persze csak úgy lehet megvalósítani, ha a diákok a koruknak  és felfogóképességüknek megfelelő képzést kapnak. Kínában ez úgy ölt testet, hogy „az általános iskolákban a haza, a kommunista párt, valamint a szocializmus szeretetére nevelnék a gyerekeket, a középiskolákban már a kritikai gondolkodást, a politikai véleményformálást is fejlesztenék, a felsőoktatásban pedig a politikaelméleti szempontokon lesz a hangsúly”.

Nálunk nincs kommunista párt, minden vonzó tulajdonsága ellenére, még a Fidesz is csak nyomokban mondható annak, és a szocializmus szeretetére sem kell okítani senkit, hiszen minél tovább marad Orbán Viktor és a Fidesz, annál többen sírják vissza a szocializmust.

Természetesen lehetetlen a nemzet miniszterelnökének minden gondolatát beépíteni a nemzeti tantervbe – annyi van neki, mint égen a csillag –, de a főbb vonulatot mindenképpen érdemes volna hasznosítani. „A mérkőzés addig tart, ameddig meg nem nyerjük”, mondta Orbán, és erre az alapvetésre már lehet, sőt, kell is építeni. Csakúgy, mint arra, amit még bohó ifjúkorában, kezdő politikusként osztott meg a nagyközönséggel, miszerint „az idősek felélik a fiatalok jövőjét”. Ez is egy igen előremutató gondolat, csakúgy, mint az, hogy nekünk, magyaroknak, a valóságot kell magunk felé hajlítanunk, ami magyar fordításban úgy hangzik, hogy a nyugat hanyatlik, és azért támadják Magyarországot, mert irigylik a sikereinket, valamint azt a képességünket, hogy bármihez nyúlunk, arannyá változik a kezeink között. (Majd, miután arannyá vált, kézen-közön eltűnik, és legközelebb valamelyik NER-közeli oligarcha bankszámláján jelenik meg újra.)

Orbán Viktornak számtalan értékes gondolata van, amelyeket kár volna hagyni parlagon heverni. Haladéktalanul tanulmányozni kell a kínai elvtársurak példáját, ellesni tőlük a számunkra is hasznosítható módszereket, majd beépíteni a nemzeti tantervbe. Onnan aztán tovább épülhet a gyerekek tudatába, akik felnőve, tovább örökítik az orbáni gondolatot az ő gyerekeiknek, egészen addig, míg ember lesz a Földön, de nem kizárt, hogy még annál is tovább.

Föld S. Péter / Hírklikk