A kibontakozásról valamennyi független lapban, ilyen-olyan terjedelemben, a HVG-ben egy interjú keretében.

A teljes írás a Mércén

Az öt tanács:

1./ A reformkor újjáélesztése.

2./ Ha tekintélyt, eligazítást kerestek, akkor ne a többség kialakításának szakembereire hallgassatok, hanem az önmagukat létrehozó (választott), szerkezetek diszkurzív működésére, mindenek előtt a bíróságokra, a céhes, és céhen kívüli tudomány, művészet, filozófia kommunikatív csoportkezdeményeire, a nem kormányzati szervezetekre, köztük is a szociális, érdekvédelmi, kisebbségvédő, emberjogi, környezetvédő szervezetekre, vagyis alternatív véleményalkotó szervezetekre, alternatív tekintélyképző közegekre!

Ne csak a „választási győztest” tüntessétek ki, a látszólag demokratikus legitimáció álérvének engedve,

Magatok kutassátok az érvényes, valódi legitimációs tekintélyérveket a hozzáférhető kulturális anyagban, és azokat mérjétek hozzá a represszív többségi legitimációs technikákhoz!

3./ A haza törődjék bele, hogy legjobb jövője nem lehet más, csak a permanens konfliktus, az informális apparátusi hatalommal való állandó állóháború, kisszerű ütközetekkel.

4./ Fölül kell vizsgálni azokat a hatalmat legitimáló hittételeket, melyeket igen sokan a magukévá tettek.

5./ Azt tanácsolom a hazának, hogy kapaszkodjék bele – illúziók nélkül – az egalitárius, antifasiszta Európa emlékébe, mely nem engedi többé a rendi hierarchiát és ennek modern biopolitikai variánsait.

Annak ellenére, hogy mondanivalóban a másik írásnál (szándékai szerint is) sokkal szélesebb spektrumú, nem csak a hazai fejleményeket érintő, kitűnő ki-, illetve betekintést kapunk az utóbbi időszak változásairól Európa-szerte, a két írás gyakorlatilag ugyanabban a gyermekbetegségben szenved.

Az a baj az életkoruknál fogva a német filozófiai iskolák emlőin (hagyományain, szemléletmódján) nevelkedett bölcselőkkel, hogy egy bizonyos komplexitás, rendszeralkotás jegyében a mindenáron való receptírásra törekednek.

A recept pedig rendre elrugaszkodik a valóságtól.

Gazsié is, aki pontos kórképet rajzol a világról, benne Európáról, benne hazánkról, de a megoldásai az utóbbival kapcsolatban (mert Európa fasizálódásával kapcsolatban - helyesen, nincs megoldás ezidő tájt - passzol, lásd HVG intejú) minden realitást nélkülöző ideák.

Civil kezdeményezések civil társadalom nélkül, egy jobbágyországban? Tudásalapú értékválasztás egy tudatlan, információhiányos, kiegyensúlyozott tájékoztatásra igényt sem mutató társadalomban?

Ezeréves hűbéres beidegződések elvetése?

Egy letűnt világ értékrendjének lélegeztető gépen tartása?

Vágyálmok tengere!

Ezeket az „új” primátusokat száz éve (ezer éve?) nem sikerül beleplántálni a langyos vízben ücsörgők agyába, lelkébe, akik tökéletesen beleilleszkedtek a magyar mocsárba!

Eszközrendszerük a hatalommal szemben mindössze az egyéni ügyeskedés, a jószág, a termény elrejtése bármely adóbehajtó elől.

Vágyuk, igényük a vízfelszínen maradás, esetleg, jobb környülállások idején az egyéni gyarapodás, melynek elérésére bármilyen ár megfizethető.

Elsősorban a szabadság, melynek nincs piaci értéke.

A mellékkívánság pedig az, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Olyanok e bölcselők, mint Karinthy német természettudósa, aki ötven éven át tanulmányozott egy hangyát, mire rájött, hogy az régen megdöglött.

A filozófus ne keressen válaszokat!

A filozófia feladata "mindössze" a helyes kérdések fel-, avagy (adózzunk Gazsi mesterkéltségében túllihegett nyelvműveltető stílusának) fölvetése!