h i r d e t é s

Több pénz megy az alapítványok vezetőire, mint saját ösztöndíjprogramjaikra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több pénz megy az alapítványok vezetőire, mint saját ösztöndíjprogramjaikra

2023. február 06. - 09:07

Évi tízmilliárd forintot fizet az állam a vagyonkezelő alapítványok működésére, ebből kétmilliárd jut a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagok tiszteletdíjára. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com/istockphoto.com

24.hu számításai szerint mindeközben évente közel 10 milliárd forintba kerül a költségvetésnek az egyetemi vagyonkezelő alapítványok működése, és ebből 2 milliárd forint a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjára megy el. Ezzel szemben

  • A Miskolci Egyetemen aVarga Judit igazságügyi miniszter által vezetett Universitas Miskolcinensis Alapítványnál 35 millió forintot osztottak ki a „hátrányos szociális helyzetű, kiemelkedő tanulmányi, illetve tudományos, szakmai eredményt elért hallgatók” között, a kuratóriumi és a felügyelő bizottsági tagoknak pedig 65 millió forintot fizettek összesen.
  • Az Állatorvostudományi Egyetem fenntartója, a Marek József Alapítvány 21,75 millió forinttal támogatott 15 Marek-ösztöndíjas hallgatót, miközben a vezető tisztségviselők 108 millió forintot vettek fel.
  • A harmadik, saját ösztöndíjat kiosztó vagyonkezelő alapítvány, a Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter által vezetett Pannon Egyetemért Alapítvány volt, amely „az alapítványi célok eléréséhez szükséges oktatási, művészeti, képzési és ösztöndíjfeltételek elősegítése” érdekében összesen 9,4 millió forintot fordított ösztöndíjakra. Az alapítvány vezetői közben 81 millió forint tiszteletdíjat kaptak, Navracsics azonban – aki az uniós források hazahozataláért is felel a kormányban – nem vette fel a kuratóriumi fizetését.

(mfor.hu)