h i r d e t é s

Több tízmilliós hiányt találtak a Savaria Karnevál alapítványánál is - vagy mégsem?!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több tízmilliós hiányt találtak a Savaria Karnevál alapítványánál is - vagy mégsem?!

2015. április 10. - 11:33
0 komment

A mai délelőttünket egy városházi sajtóreggelin tölthettük, ahol a svédasztalos fogadáson arról is hallhattunk, hogy idén kisebb költségvetésből gazdálkodhat a Savaria Karnevál, így kevesebb lesz a program.

A leváltott Mérei Tamás vezette karneváli kuratórium pedig több tízmilliós kifizetetlen számlát hagyott maga után - állította Molnár Miklós alpolgármester. A volt kuratóriumi elnök cáfolja ezt az állítást.

Hol is kezdjük? Talán ott, hogy még év elején Mérei Tamást, a sikeres zenekari vezetőt, az Iseumi Nyári Szabadtéri Játékok és a Savaria Karnevál fő szervezőjét kényszerszabadságra küldték, majd minden pozíciójából menesztették. Azóta kiderült, hogy az elmúlt három év alatt (2012., 2013. és 2014.) 153 millió hiány keletkezett a zenekarnál. Vagyis évente hozzávetőlegesen 50-60 millió.

Azóta Szombathely legnagyobb nyári fesztiválját szervező Savaria Történelmi Karnevál Közalapítvány kuratóriumát is leváltották. Az új elnök, aki átvette Mérei Tamás pozícióját, Csapláros Andrea, múzeumigazgató lett. Ez az új kuratórium egy független könyvvizsgáló céget bízott meg azzal a feladattal, hogy nézze át az elmúlt évek gazdasági ügyvitelét, hogy tisztábban láthassák, hogyan is állnak.

Molnár Miklós alpolgármester a sajtóreggeli után beszélt nekünk arról, hogy a független vizsgálat ugyan tart még, de jelen pillanatban annyi már tudható, hogy több tízmillió forintnyi kifizetetlen számla van az alapítványnál is. Molnár Miklós még hozzátette, hogy az alapítvány a GAMESZ-t bízta meg a továbbiakban saját könyvelésével, így eztán a karnevál városi kontroll alatt, rendezettebb gazdasági körülmények között működhet tovább.

A Savaria Karnevál mint téma egyébként a polgármesteri sajtóreggelin is előkerült, ahol Koczka Tibor (kultúráért is felelős alpolgármester) közölte, hogy idén kevesebb pénzből kevesebb program várható, és a rendezvény szombathelyi jellegét szeretnék erősíteni.

Mérei Tamás cáfolja Molnár Miklós állítását

Mérei Tamás, a karneváli kuratórium volt elnöke elismerte, hogy valóban létezhetnek még ki nem fizetett számlák, azonban a valósághoz hozzátartozik, hogy ugyanúgy vannak olyan leszerződött bevételeik, amelyeket a karneváli kuratórium még nem kapott meg. Szponzori és pályázati (NKA) támogatásokról, valamint a bankszámlákon lévő összegekről van szó, az éves ÁFA-visszaigénylésről nem is beszélve. A kettő tételt (a kimenő és a bejövő pénzeket) együttesen kell vizsgálni, és úgy lenne szabad csak megítélni a karneváli kuratórium gazdálkodását.

Azt is tudni kell, hogy a karnevál kuratóriumához a bevételek augusztusban érkeznek be utoljára, utána pedig következő év márciusában várhatóak csak újabb bejövő pénzek. A fennmaradó időszakban a karnevál nem termel bevételt, de költségei ugyanúgy vannak. Ezt az időszakot is át kell hidalni.

Harmadrészt a Karnevál kuratóriuma minden évben beszámolót készített a költségvetéséről, ebben feltüntették, hány még ki nem fizetett számlatartozásuk van, amit minden évben a közgyűlés jóvá is hagyott. A következő évre átvitt összeg egyébként idén lett a legkevesebb.

 

nyugat.hu (Mérei Tamás tavaly augusztusban még a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült - Fotó: BZ)