Történelmi évfordulóról emlékezett meg Orbán Viktor
2023. március 30. - 09:41
A fiatal demokraták 35 évvel alapították meg a Fideszt.
A Fiatal Demokraták Szövetségének alapítására a párt honlapja szerint 1988. március 30-án került sor, a Bibó István Szakkollégium Ménesi úti épületének alagsorában (egyesek 29-ére keltezik a párt alapítását). Az ifjúsági szervezetet 37 egyetemi és főiskolai hallgató hozta létre, és március 31-én egy nemzetközi sajtótájékoztatón is bejelentették a létrejöttüket.
Orbán Viktor most az alapítási évfordulóról emlékezett meg röviden egy poszttal, amelyről nem maradhatott le a megszokott mottó, a „Nekünk Magyarország az első” sem. (Index)