Ezt is megértük. Az újabban a „bolond Káslerként” emlegetett kreatúra által fémjelzett Emberi Erőforrások Minisztériuma azt találta ki, hogy mennyire fontos az új generációk szülőföldhöz való kötődése. Ezt elősegítendő magyar népmeséket, mondókákat, dalokat felvonultató kisfilmekkel egészítenék ki az óvodások programját. Mintha nem lenne épp elég amúgy is ebből.
Jól emlékszem, gyermekkoromban mindenki olvasott.
A magukat önkéntelen cölibátusra ítéltként azonosító emberek egyre nagyobb közösséget formálnak, egy riasztó tendencia is alakot kezd ölteni. Mintha a közösség tagjai legalábbis jóváhagyólag viseltetnének egyes tagok szélsőséges tettei iránt. És ez csak kisebbik baj.
Ádám Valérián, a Marosvásárhelyi orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak lelkes támogatója, nyilvános figyelmeztető jelzést adott a tusnádfürdői Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban észlelni vélt jelenségekről, amely táborban évről évre részt vesz Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külpolitikai Bizottságának vezetője, valamint a magyar kormány számos más tagja.
A nagy, félelmetes invázió csak nem akar jönni. Ami nem jelenthet magyarázatot arra, miért is nem láthatják el kötelességüket, a rendvédelem illetékesei. Ahogy az mindebből következik, továbbra is kimerült, kiszipolyozott emberek állnak a hatóságok szolgálatában.
Orbán Viktor legújabb tusványosi beszédének végén volt egy meghökkentő fordulat. Idézem: „Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen egy kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adni, hogy mi jövünk. Higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek a ’68-asok helyett.".
Háborút indított Orbán az EU ellen, mert Magyarországnak kellett volna elbírálnia 1294 bevándorlási kérvényt. Cserébe 20 ezer embert befogadott letelepedési kötvényért cserébe. A kamatokról azonban nem csupán hallgat, de hazudozik is a kormány.
Parragh László 1962-ben született, egy osztrák határ menti kis faluban. 1988-ban, Pécsen megkapta jogászdiplomáját, és ezzel a képzettséggel először egy osztrák kereskedelmi cégnél kapott állást. A következő évben, már mint vállalkozó, a jogi doktor megnyitotta Budapesten első fürdőszobafelszerelés-boltját, és cégének vagyona hamarosan értékes ingatlanokkal bővült a Gelka nevű háztartásigép-javító vállalat privatizációja során.