Évi 80 milliárd sokat segítene a magyar romákon.
megtekintés
Ő az, aki azzal segíti lopni a fideszeseket, hogy kötelezettsége ellenére nem emeli fel szavát a törvénytelenséggel szemben.
megtekintés
Terjedelmes írásban foglalkozik Magyarországgal Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogász professzora.
megtekintés
A demokráciáról szóló, Periklész korabeli "dokumentumokban" lapozgatok, de sehol sem találom benne, hogy a demokrácia választási rendszerével hatalomra jutottak egyszerűen megszüntethetik magát a demokráciát.
megtekintés
Sólyom Lászlónak „kileng az egója”, Konrád György „kútmérgező”, Kim Lane Scheppele pedig egy „Princetonon csövező némber” – vélekedik a Széchenyi-díjjal jutalmazott Tőkés Rudolf politológus professzor.
megtekintés
Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy olyan mérges vagyok a magyar baloldalra – ától cettig amblokk –, hogy szinte nem is bírok már magammal.
megtekintés
A magyar katonák iszlám "Don-kanyarja"?
megtekintés
(Nyílt levél nemzetünk büszkeségéhez, a törvényesség legfőbb őréhez, a korrupció elleni ádáz küzdelem kérlelhetetlenül hősies bajnokához.)
megtekintés
Vasárnap, március 15-én elindult az átalakított köztévé új adása.
megtekintés
Mindenki sugárzik az örömtől, gondolom, ez a sugárzás Pakson még inkább látszik majd, ha a Paks kettő meglódul.
megtekintés
Ez a lap kibírta a fasizmust, a Rákosi-érát, túlélte a Kádár-rendszert.
megtekintés
Szíjártó kétségbe esve tiltakozik, hogy neki nincs köze senkihez és semmihez, nem tud semmiről semmit, semmilyen ügyben.
megtekintés
Egy álom vége! A televízió közvetítéseket és a fényképeket nézve, az alakult ki bennem, hogy a véleményüket kifejezők között beállt az utcai döntetlen.
megtekintés
Új szlogent talált magának az országot lerabló fideszes maffiabrigád. A Habony-művek legújabb politikai terméke a „keményen dolgozó kisemberek”-szöveg lett. Évértékelő mesedélutánján maga a Vezér vetette népe elé a friss gumicsontot, azóta pedig a segédhernyók rágják, csócsálják és köpik a szánkba az új mantrát.
megtekintés
Mazochista nem vagyok, de érdekel, mire megy el 80 milliárd a közpénzből. Ennyit költünk ugyanis egy év alatt az állami médiára, amely most aztán teljes erővel megújult.
megtekintés
A népnevelő szándékú politikai intézkedések jellemzően nem lelnek meleg fogadtatásra a magyar társadalomban.
megtekintés
Miközben a baloldal sorainak rendezése az egyik alapkérdése Orbán rendszerének leváltásának, csöndben folyik az egyet nem értés kulminálódása az MSZP-ben.
megtekintés
A Malév-csőddel kapcsolatos, a TASZ által kiperelt állami dokumentumok alátámasztják: okkal írt az Átlátszó 2012-ben arról, hogy titkos forgatókönyv szerint dőlhetett be a Malév.
megtekintés
Azt etetik meg velünk, hogy a bebukott brókercégek 15 éve folytatnak illegális tevékenységet.
megtekintés
Régi bölcsesség, hogy az antiszemitizmushoz nem kellenek zsidók. Az idegengyűlölethez sem kellenek idegenek.
megtekintés
A tudósítások tele vannak mindenféle cselekedetekkel, csak arról nem ír senki, hogy milliók mit tesznek szép csendben.
megtekintés
Zúgolódik a nép, nem márciusért, hanem azért az egyszerű tényért, hogy olyan hazában élünk, amelyben ezer év után kiürült az államiság tartalma.
megtekintés
Nincsenek szavak: sokkolóan döbbenetes kisfilmet csinált magáról az állami tévé.
megtekintés
Vasárnap reggel rejtélyes felirat jelent meg a szentgotthárdi katolikus templom kapuján – írta meg a nyugat.hu.
megtekintés
Emlékeznek, amikor VV Aurelio elővette, amije van, és megpörgette élő egyenesben? Na ez történik a közhírtévén. Ezeknek ennyijük van.
megtekintés
„A nézők pártatlan, kiegyensúlyozott, pontos és tényszerű tájékoztatása” – ez a célja a parlamenti ülések közvetítésének az Országgyűlés működéséről szóló törvény szerint, amellyel a jelek szerint nem foglalkozik a parlamenti munka élő tévés közvetítését leállító MTVA.
megtekintés
Már ott tartunk, hogy a kormány nemcsak nem vállalja a felelősséget a döntéseiért, de ha valami balul üt ki, kifejezetten el akarja titkolni.
megtekintés
Úgy képzeljük, nem lehet annál fölemelőbb érzés, mint mikor csütörtök hajnalonként megérkezik balatoni nyaralónk elé a kukásautó, és elviszi a szemetünket.
megtekintés
Simicska Orbánt ügynökmúlttal vádoló nyilatkozata után igazán itt lenne az ideje, hogy 25 év sunnyogást követően végre világosan lássunk abban, hogy kik voltak az állampárt ügynökei.
megtekintés
Ma voltam életemben először Nyírbátorban!
megtekintés