Vona Gábor kitálal: "Én adtam a Jobbik lelkét, én is veszem el"
„Vigyázat, kínzóan őszinte írás következik!” – kezdi Facebook-bejegyzését Vona Gábor, melyet eddig a Jobbik saját médiumai sem szemléztek - írja a VÁLASZ.
Vona megtagadja (?) eddigi önmagát - Illusztráció: valasz.hu / MTI
Meg más se. Pedig alighanem ez a pártelnök eddigi legfontosabb írása.
Az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy a politikusok többsége nem reflektál korábbi önmagára, elkeni az általa képviselt párt múltja és a jelene közti ordító ellentmondásokat. Az lenne tehát a „normális”, ha Vona Gábor is olyan fordulatokat használna a Jobbik úgynevezett néppártosodásáról, hogy „valójában nincs változás a politikánkban, csak máshová helyezzük a hangsúlyokat”, „eddigi vívmányainkra építjük a programunkat, melynek persze vannak új elemei is”, satöbbi. Ehhez képest Vona tegnap egy Facebook-esszében radikálisan szakított önmagával és a Jobbik múltjával. Azt írja, ő tulajdonképpen 2013 óta ezt a szembenézős utat járja. Igaz, ami igaz, az utóbbi hónapokban már figyelmeztette ilyen-olyan beszédekben, elnöki expozékban párttársait, hogy az új Jobbik nem lehet ugyanaz, mint a régi, de ez az írás most tényleg „kínzóan őszinte”. Annyira biztosan, hogy aki szerint nem őszinte, az legalább kínosnak fogja tartani – vagyis nem marad semleges a témában. Egy politikusnak pedig aligha lehet más célja, mint beszédtémává válni; az már majdnem mindegy, hogy pozitív vagy negatív a fogadtatása.
Néhány jellemző idézet Vona Gábor friss írásából:
„A 2006-os események okozta zűrzavarban ez a kis pártocska valódi közösséggé cseperedett, a nemzeti radikális szubkultúra gyűjtőpártjává vált, lelket teremtett magának, amelyért a tagok akár tűzbe is mentek volna. Hányszor hallottam azokban az években: Gábor, ha kell, meg is halok érted… Aztán eltelt 10 év, most 2016-ot írunk, és azok közül sokan, akik akkor ezt mondták, ma dühösek, csalódottak, elárulva érzik magukat, a nevem hallatán inkább cifra káromkodás tör fel belőlük, mint az önfeláldozás készsége. A saját szemszögükből joggal. Mert a helyzet az, hogy a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. Igen. Ez történt.”
„Persze az is joggal merül fel, ki a fene vagyok én, hogy adjam, majd elvegyem egy közösség lelkét, hogy istent játsszak mások felett! Hát van nekem szívem?”
„Saját magunk képviselete egy ideig hasznos és fontos, különösen az út elején, de ha egy kezdeti állomásból végső céllá válik, akkor nagy a baj, hiszen a közösség létezése politikai önkielégítésséválik.”
„Egy néppárt valójában nem is magának keres lelket, hanem a népnek. Egy néppárt lelke akkor erős, ha az nem csupán a párt tagjait, hanem a nemzet egészét »lelkesíti«.”
Mindehhez legfeljebb egy dolgot érdemes hozzáfűzni. A néppártosodásról szóló beszédnél, írásnál fontosabb a hiteles cselekvés. Márpedig az a politikai erő, amelyik az érpataki modellnek nevezett elmebaj mögé testületileg beáll, nem néppárt. És nincs olyan „kínzóan őszinte” Facebook-bejegyzés, amely ezt a problémát feledtetni tudná.
