Az elméleti fizika szerint a minőségi különbség nem nulla és egy között van, hanem egy és kettő között. Most Brazíliában kísértetiesen ugyanaz történik, mint Donald Trump bukása idején az Egyesült Államokban. A tüntetők a Capitoliumot ostromolják.
Jair Bolsonaro brazil elnököt kedden emberiség elleni bűncselekményekkel vádolták meg a Nemzetközi Büntetőbíróságon az Amazonas-vidék pusztításában játszott állítólagos szerepe miatt. Ez az első eset, amelyben félreérthetetlen kapcsolatot igyekeznek kimutatni az erdőirtás és emberek halála között.- írja a Szabad Európa
Jair Bolsonaro úgy fogalmazott, a koronavírus egy Kína által szándékosan tervezett „biológiai fegyver”, ennek pedig az ország legnagyobb kereskedelmi partnere – akikkel már egy ideje romlóban van Brazília viszonya, nem örült.
A szövetségi kormánytól kért védelmet őslakosai számára az északkelet-brazíliai Maranhao állam, miután egyre több támadás éri az őserdőket védő törzseket. Legutóbb szombaton lőttek fejbe egy Guajajara népcsoporthoz tartozó férfit. Az elkövető feltehetőleg egy illegális fakitermelő csoporthoz tartozott.
Egy tekintélyes brazil újságíró azt posztolta ma, hogy tudomása szerint az elnöki hivatal azt tanácsolja Jair Bolsonaro brazil elnöknek, hogy mondja le a következő hetekben esedékes olaszországi és magyarországi útjait – írja a The Guardian.