Mik azok a kerti ültető szerszámok, és milyen hasznosságuk lehet a kert környezetében végzett munkáknál? Mi mindenre javasolt odafigyelni annak érdekében, hogy az ültetés mozzanatai könnyen és flottul valósuljanak meg?
Minden bizonnyal te is folyamatosan helyszűkében vagy az otthonodban, így teljesen érthető szempont, hogy olyan eszközöket választasz, amelyek valóban kis helyet foglalnak, vagyis a lehető legkisebbet úgy, hogy persze az ne menjen a teljesítmény rovására.
A gomb- vagy óraelemként is ismert elemek kis, kör alakú, rozsdamentes acéllemezből készült korongok, amelyek hordozható eszközök, például órák, távirányítók, számológépek, de számítógépek energiaellátását is biztosítják.
A Nobel-díjról annyit szokás tudni általában, hogy a legrangosabb tudományos elismerés már több mint 100 éve, amúgy Alfred Nobel öröksége a tudományos világnak, és a svéd akadémia osztja ki minden év őszén.
Az elszálló rezsiárak miatt megint terjedni kezdett a neten, hogy néhány virágcseréppel meg pár mécsessel simán ki lehet fűteni egy-egy szobát. Egy fizikus is utánaszámolt, hogy a valóságban mennyire hatékony a módszer. Mint kiderült, a cserepes fűtés nem csak badarság, de még ráadásul igencsak veszélyes is.
“Egyre kevesebb a jó szakember.” “Egyre nehezebb megbízható kivitelezőt találni.” Csak két példa azokra a mondatokra, amelyek sajnos manapság szinte minden nap elhangzanak az építőiparban és ingatlangazdálkodásban dolgozók között. A létesítményfejlesztés erre az egyre súlyosbodó hiányra és problémára nyújt megoldást. Mi tartozik pontosan a létesítményfejlesztési szolgáltatáscsomagba? Mikor és miért éri meg olyan szolgáltatót választani, amely holisztikus megoldást kínál a létesítményfejlesztésben? Milyen előnyökkel jár egy ilyen együttműködés és mire érdemes odafigyelni? Legújabb cikkünkből mindenre választ kapsz!
Űrtechnológiai központ létrehozását kezdte meg Magyarország egyik vezető űripari magánvállalata a REMRED Kft., amelyben komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzi majd.
Török tudósok szerint a kék árnyalatú fényhez lehet köze. A Covid egy sor később jelentkező egészségügyi problémáért tehető felelőssé a demenciától a cukorbetegségig. Ezen a listán szerepeltek eddig a megszaporodó idiopátiás korai pubertás esetei is – friss eredmények viszont arra utalnak, hogy a különös jelenségnek nincs köze a vírushoz, sokkal inkább a járványra adott civilizációs reakció.
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteken az MTI-vel. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet.