S erre nem most jöttem rá, hanem már jó ideje tudom – az utóbbi évek hazai (és nemcsak) történései pedig egyre inkább arra engednek következtetni, hogy vénségemre sem fogom ezt másképp érezni.

Talán az a legnagyobb bajom a politikával, hogy az egész egy játék. Olyan, mint egy pókerbajnokság: ülnek a játékosok a parlamentnek nevezett asztal körül, sunyin megnézik a lapjukat úgy, hogy senki se lássa, s aztán emelgetik a téteket. Emelik akkor is, amikor már tudják, hogy nincs is miből (lásd a megduplázott gyermekpénz esetét), azaz nagyokat blöffölnek, s közben egymás ellen szövetkeznek, licitálnak, hogy a versenytársak kiessenek körülöttük.

Teszik mindezt pókerarccal, s a nagyobb hatás kedvéért olykor ujjal mutogatnak az ellenségre: csal! Mondják ezt úgy, hogy közben még a ritkábban előforduló esetekre vonatkozó játékszabályokat sem ismerik – minek is olvasson el egy vezető politikus, akarom mondani pókerjátékos egy Alkotmányt. Nem csoda hát, ha a pókerparti egy idő után groteszk méreteket ölt, és sakkhoz kezd hasonlítani.

Fehér és fekete bábuk – mint a „jó” és a „rossz” – stratégiai harca már ez, amelyben legalább öt-hat lépéssel előre kigondolják a lépéseket, mi pedig, mint nézők, semmit sem értünk az egészből: nem tudjuk, mikor ér véget a parti, s hogy mi van akkor, ha patt lesz a vége. Megint kezdik elölről? Nem értjük, csak próbáljuk kitalálni, miközben azt látjuk, hogy már megint akkora Activity van a parlamentben, hogy azt nemhogy leírni, de lerajzolni vagy elmutogatni sem lehet. Pedig jó lenne már befejezni ezt a játékot, mielőtt még mattot kap a román gazdaság, s mielőtt a még itthon maradt fiatal munkaerő nem látja jobbnak Ticket to ride Europe-ot vásárolni, és elhúzni az országból. Mert, ha sokat szórakozik még a hazai politikum, biztos vagyok benne, hogy az euró árfolyama átlépi a „bűvös” 5 lejes határt, aztán akkor kedves itthon maradt fiatal, Gazdálkodj okosan, ha tudsz.

Egy szó, mint száz Scrabble: én másfajta játékokat tanácsolnék a hazai román politikumnak. Miután a magyar kártyát rendre már mind kijátszották, elővehetnék például a memóriakártyát, mert azzal is sok baj van: rendre minden kormány azt teszi, amit annak idején felháborodva elítélt, amikor ellenzékben volt. Aztán, ha a memóriakártya megvolt, jöhet az Agymenők 7-8 éveseknek. Eszembe jut továbbá a Tick-tack Bumm és az Akasztófa is, de ezeket inkább nem merem javasolni, mert egyesek még képesek szó szerint érteni. Akkor már sokkal békésebb játék számukra mondjuk a Catan telepesei – de úgy, hogy lehetőleg költözzenek is oda. Mert, Nu te supăra, frate, de játsszatok ti másnak a pénzén, ne a választópolgárokén!

Szerző: Balázs Bence/szabadsag.ro