h i r d e t é s

A Bajkál-tó védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet a hosszútávúszók

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Bajkál-tó védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet a hosszútávúszók

2021. július 16. - 14:34

Kilenc, nyílt vízi hosszútávúszóból álló mezőny teljesítette az idén először megrendezett nemzetközi Nagy Bajkál-tó átúszást.

A Föld legmélyebb tavának 5-8 Celsius-fokos vizében az amerikai, brit, dél-afrikai, francia, marokkói, olasz és orosz úszók hőszigetelő neoprén ruha nélkül, 26 óra alatt tették meg a 70 kilométeres távot. Az úszók július 12-én startoltak a burjátföldi Vidrinóból és július 13-án értek célba Irkutszkban.

A távot teljesítő úszókat a rendezvényt támogató Roszatom képviseletében Vagyim Tyitov, a Ruszatom Nemzetközi Hálózat elnöke, Igor Kobzev, Irkutszk megye kormányzója és Vlagyimir Kuznyecov, az ENSZ moszkvai tájékoztató központjának igazgatója köszöntötte.   

Vagyim Tyitov köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzetközi Bajkál-tó átúszás azt példázza, hogy egy ilyen esemény képes ráirányítani a figyelmet a Bajkál-tóra és arra a különleges értékre, amit a tó a világörökség részeként az egész emberiség számára jelent. 

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern, amely a világ 60 országában képviselteti magát, tudatában van annak, hogy mennyire fontos a Bajkál-tó ökoszisztémájának megőrzését célzó nemzetközi együttműködés. Az Oroszországi Föderáció elnökének megbízása alapján a Roszatom felel a Bajkál-tó térségében számos környezeti kérdés megoldásáért.

- Az Irkutszk megyei kormányzattal és a többi érintett féllel együtt sikerül majd minden kérdést megoldanunk – hangsúlyozta Vagyim Tyitov.

- A Bajkál-tó-átúszás résztvevői hatalmas lelkierőről, kitartásról, rendkívüli fizikai erőnlétről és állóképességről tettek tanúbizonyságot. Jelképes, hogy a nyílt vízi hosszútávúszás történetének e fontos eseményét a Bajkál-tó éve alkalmából rendezték meg – mondta Igor Kobzev, a terület kormányzója.

Vlagyimir Kuznyecov, az ENSZ moszkvai tájékoztató központjának igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a Föld élővilágának megőrzése közös feladat, amelyre ez az akció is ráirányította a figyelmet.