Az igazi dícséret
Az igazi dicséret, elismerés a teljesítménynek szól. Háziasszonynak a főztje a büszkesége, egy tudós számára a Nobel díj, vagy találmányának gyakorlati alkalmazása, egy családfőnek a család mások általi megbecsülése, egy tanulónak az elért eredmény. Nem az a dicséret, ha a háziasszony csípőjét, a tudós bajuszát, a családfő szemüvegét és a diák rövidnadrágját halmozzuk el szép szavakkal. Aki letesz valamit az asztalra, annak elismerés jár.
Az alkotó annak örül, ha munkája hasznosul és megbecsülést élvez. Az írónak öröm, ha könyveit olvassák, gondolatai átültetődnek. Isten nem akármit alkotott: a világmindenséget és benne az embert. Az Ő igazi elismerése ember által nem más, mint Teremtésének és benne az embernek megbecsülése és szolgálata. Ebbe tartozik környezetünk megóvása és jótétemények embertársaink felé:
Allah elrendeli az Igazságosságot, Jóravalóságot és a hozzátartozók felé mutatott bőkezűséget. Véget vet a ledérségnek, igazságtalanságnak és kapzsiságnak. Int titeket, hátha magatokba szálltok (Korán 16:90)
Hát nem Jó a Jónak viszonzása? (Korán 55:60)
És álljon itt egy megmagyarázandó tétel:
Ti vagytok (voltatok) a legjobb Umma, mi az embereknek előhozatott (mindaddig, amíg), elrendelitek az illőt, véget vettek a romlottnak és hisztek Allahban! Ha hinne az Írás Népe, hát jobb lenne nékik. Köztük kik hisznek, de legtöbbjük züllött. (Korán 3:110)
Az arab nyelvben a múlt idő feltételes módot is kifejez. Szó szerint ez az áya így hangzik. „Ti voltatok a legjobb nép… Ezért ez az áya két jelentéssel bír, mindkettő igaz és örök:
- Ti voltatok a legjobb nép akkor, amikor elrendeltétek a jót, véget vetettek a romlottnak és hittetek Allahban.
- Ti vagytok a legjobb nép akkor, ha elrendelitek a jót, véget vettek a romlottnak és hisztek Allahban.
A mondanivaló nem fejez ki állandóságot. A tartalmat történelmi időhöz vagy feltételhez köti. A valós jelentés csak akkor jön elő, ha a kort, vagy a feltételt összetesszük.
Tehát mikor leszünk a legjobb nemzet megint? Akkor, ha meg tanuljuk a Teremtőt a teremtményein keresztül becsülni. Ha megőrizzük világunkat, nem rontunk a földön és az igazzal szolgáljuk embertársainkat. Egy hadisz értelmében kell mernünk tenni a rossz ellen:
Abi Said Al-Khudary arról tudósít, hogy a Próféta (béke reá) így szólt: „Aki köztetek bűnös dolgot lát, változtasson rajta kezével. Ha erre nem képes, akkor nyelvével (szóljon ellene). S ha erre sem képes, akkor szívével (ne érezzen együtt azzal), de ez a hit leggyengébbike. (Muszlim nyomán)
Ha erre int hitünk (és minden hit!), akkor miért ember előtt törünk be, hajlongunk? Ki ez a gyenge lény, aki képes szenvedést, halált osztani, de életet nem teremt? Miért őt helyezzük Az elé, aki Életet ad és Utat mutat, hogy ezt a pályát miként járjuk be?
Biztos, hogy megtettünk mindent?
