Pályakezdőként a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatói várják el a legalacsonyabb induló fizetést és a Szent István Egyetemről kikerülők a legtöbbet, azonban 10 év tapasztalattal már a Nyíregyházi Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem áll a skála két végén.
Fabó Péter az ügyvezetést ugyan átadta 23 éves lányának, de cégében tulajdonos maradt. Ennek ellenére mind ő, mind Navracsics tárcájának sajtóosztálya úgy nyilatkozott, nem látnak összeférhetetlenséget.
A balatoni önkormányzatok megkezdték a felkészülést a strandszezonra: van, ahol kénytelenek árat emelni a megnövekedett költségek miatt, egy önkormányzat, a Siófoki pedig azt fontolgatja, hogy fizetősség teszi egy eddig ingyenesen látogatható szabadstrandját.
2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387 800 forint volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tizenhatodik alkalommal szervezte meg 2022-ben a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az országos kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet.
Sorozatban kapják a felszólításokat a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjai, hogy 2023-tól magasabb minimális havi tagdíjat várnak az intézmények. Az így megtakarítók örülhetnek, ha az inflációval megússzák a tagdíjemelést, mert vannak annál jóval nagyobbak is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A patikák üzemeltetője levélben tájékoztatta a polgármestereket, hogy elérte a nyugdíjkorhatárt, emellett a rezsiemelés és a munkaerőhiány miatt sem kívánja folytatni munkáját. A helyiek bíznak benne, hogy nem kell 10 kilométert utazniuk a legközelebbi patikáig.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a honlapján teszi közzé azon gyógyszereket, amelyek forgalmazását felfüggesztette vagy forgalomból történő kivonását, illetve visszahívását elrendelte.
Brüsszelből jelentkezett a külgazdasági és külügyminiszter, bejelentve, hogy akár már a hét második felében nyilvánosságra kerülhetnek az "előrehaladott" állapotban lévő 10. szankciós csomag részletei. Felmerült a nukleáris ügyeket érintő intézkedések lehetősége is. Nem hagyta szó nélkül az uniós külügyminiszterek ülésén az Ukrajnában a magyar közösségek ellen zajló támadásokat.