
Árvízben gazdag éveknek néz elé régiónk, a biztosítók pedig a felmelegedés kiváltotta rendkívüli természeti jelenségek nagyobb kárai készülhetnek fel.
megtekintés
Nyugdíjkorhatár táblázat: A nyugdíjrendszer, és a szociális valamint az ellátási rendszer alapos változáson ment, és megy még napjainkban is keresztül.
megtekintés
A 18. kerületet magában foglaló választókerületben, amin a kétharmad is múlhat, továbbra sincs végeredmény. Bár az NVB a múlt héten két szavazókör szavazatait is átvizsgálta, elutasította az ellenzék kérését, hogy a szavazatszámláló bizottság döntésével érvénytelenített szavazólapokat is megvizsgálják.
megtekintés
Kedd 16 óráig jelenthetik be listaállításukat a pártok a május 25-i EP-választásra, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eddig öt listát vett nyilvántartásba.
megtekintés
Nem mondanám, hogy összefutott a nyál a számban a miniszterelnök úr "Boldog Húsvétot" feliratot viselő, Facebook-fotón közzétett sonkája láttán, de tény, hogy visszás érzések kerülgetnek ezzel az ünnepi, fanatikusoknak minden bizonnyal szívet-lelket melengető, az alkalomhoz többé és kevésbé odaillő üzenettel kapcsolatban.
megtekintés

A gyanú szerint Welsz Tamáshoz közel álló ismeretlenek betörtek a Simon-ügy koronatanújaként elhíresült üzletember rendőrség által lepecsételt irodájába, és a páncélszekrénytől kezdve a bútorokon át a lámpákig mindent elvittek.
megtekintés

Megállíthatatlannak tűnik a dél-dunántúli régió rendszerváltás óta tartó hanyatlása.
megtekintés

Megint a földönkívülieket hozta fel az egyik leggazdagabb magyar vállalkozó, aki ezúttal az eltűnt utasszállító kapcsán fejtette ki a véleményét.
megtekintés

A feltámadásnak az is az üzenete, hogy nincs feloldhatatlan ellentét, nincs jóvátehetetlen bűn, nincs felesleges ember vagy közösség - mondta Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.
megtekintés
Öregcsertői birtokán hétfő reggel 70 éves korában elhunyt a keceli Pintér József, a Pintér Művek alapító tulajdonosa.
megtekintés„Meghalt egy betegem, legyetek átkozottak döntéshozók!” Ezzel a nem éppen egy nyugdíjas vidéki háziorvosnőre valló mondatával keltett feltűnést dr. Csehpál Etelka az egyik közösségi oldalon. Kun J. Viktória írása a Vasárnapi Hírekben.