
Elrendelte a Kaposvári Járásbíróság annak a két férfinek az előzetes letartóztatását, akik a múlt héten saját otthonában végeztek egy asszonnyal Marcaliban.
megtekintés

Az Egri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. József és P. Józsefné ellen.
megtekintés

Lakásában bántalmaztak egy férfit Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szombatra virradó éjszaka.
megtekintés

Megszólalt K. József 18 éves szeretője, aki mellől elvitték a 13 éves kislány megerőszakolásával is vádolt férfit.
megtekintés

A másfél éves korában meghalt E. Benjámin szüleit és nagyszüleit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, a háziorvost gondatlansággal, a csontig lesoványodott gyereket kezelő álorvos bionergetikust bűnsegédlettel vádolják.
megtekintés

Budapest ‒ Az egész pszichiátriai osztály órák óta a vajúdó fiatal anya szenvedését hallgatta, mégsem vitték át a nőt a szülészetre.
megtekintés

A Magyarnarancs.hu érdeklődésére a rendőrség megerősítette, hogy hétfő reggel hatkor őrizetbe vette a Buda-Cash három alkalmazottját.
megtekintés

Simicska Lajos a minap a nagy nyilvánoság előtt kijelentette, hogy lehet hogy őt is kinyírják, lehet hogy őt is elfogja ütni egy autó, miután összekülönbözött Orbánnal.
megtekintés

A dorogi fiatalember Esztergomban ragadt. Az első busz érkezéséig hunyni próbált egyet a buszvégállomáson, de nem számolt a hideggel.
megtekintés

Indiai embercsempészeket, valamint pakisztáni és afgán segítőiket fogták el a zalai rendőrök, miután afgán és bangladesi határsértőket szállító autóikkal menekülni próbáltak a rendőrök elől - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
megtekintés

Több mint 1,6 milliárd forint összegű csalással gyanúsította meg a rendőrség az egyik nyíregyházi kft. cégvezetőjét és adminisztrátorát – olvasható a rendőrségi honlapján.
megtekintés

Saját mohósága buktatta le a betörőt, aki miután bejutott a kiszemelt házba, annyi fagylaltot evett, hogy elaludt a hálószobában.
megtekintés

A visszaeső férfival szemben az ügyészség nem életfogytiglani, hanem határozott ideig tartó börtönbüntetést javasolt "a combinós gyilkosság" ügyében. A férfi berúgva a 4-es, 6-os villamos alá lökött egy 74 éves nőt a Margit hídnál tavaly nyáron.
megtekintés

Nagyon meglepte a jásziványiakat, hogy településük egyik képviselőjénél a NNI egységei tartottak házkutatást, illetve találtak fegyvereket, lőszereket.
megtekintés

Ismét csalók hívogatnak idős embereket vezetékes telefonjaikon – Győr-Moson-Sopronban nemrégiben több hasonló eset is történt.
megtekintés
.jpg)
Ez igen! Az év ügyét derítette fel a rendőrség
megtekintés

Háromezer doboz ukrán zárjegyes cigarettát találtak a Komárom-Esztergom megyei pénzügyőrök az M1-es autópálya komáromi lehajtójánál egy osztrák autóban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
megtekintés

A benyugtatózott, kikötözött, kommunikációra képtelen, gyakran zavartan viselkedő 79 éves férfi táplálására és folyadékbevitelére a debreceni otthon gondozói nem ügyeltek kellőképpen - állapította meg a bíróság.
megtekintés

Késsel támadtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két, munkáját végző alkalmazottjára.
megtekintés

Még korán van, de a rendőrség honlapján máris megjelent a mai nap legviccesebb rendőrségi híre: egy cserép lopott virággal akart udvarolni, a berettyóújfalui rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek egy fiatalkorú fiút.
megtekintés

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a nagysápi férfinak, aki február 2-án késsel megsebesített egy 13 éves fiút.
megtekintés

Az igazgató tett bejelentést az ellen a fiú ellen, aki a hajdúhadházi általános iskolában két széket is összetört a tanítási óra alatt.
megtekintés

1 spanglit fogott a NAV egy török kamionosnál.
megtekintés

Pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy 49 éves békéscsabai férfi és 13 társa ellen, akik drogok forgalmazásával foglalkozó hálózatot működtetek Kecskeméten és környékén - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóreferense pénteken az MTI-t.
megtekintés

Egy benzinkútnál esett neki a Tolna megyei kormányhivatal volt főigazgatója és férje a megyei kormánymegbízottnak.
megtekintés

A debreceni férfi, azt hitte, az áruházban is farsang van: álruhát adott a húsra. Lebukott.
megtekintés

Hozzájuk képest az ároktői banda rablógyilkos tagjai visszafogottnak tűnnek.
megtekintés

Marihuánaültetvényre bukkantak a fővárosi rendőrök Zuglóban, a Mogyoródi úton.
megtekintés

A NAV és az Europol közös akciójának keretében február 2-án ütöttek rajta az illegális, vecsési telephelyű gyár dolgozóin, akik éppen 1,5 millió cigarettát igyekeztek legyártani a meglepően korszerű gépeik segítségével.
megtekintés

Egy komplett cigarettagyártó gépsort és rengeteg dohányt találtak a pénzügyi nyomozók egy vecsési telephelyen.
megtekintés

Átcímkézve, magyar termelőktől származónak feltűntetve akarták a nagybani piacon értékesíteni azt a több tonna ismeretlen eredetű zöldséget.
megtekintés

Valóságos erőddé alakította otthonát az idős asszony, de ez sem óvta meg a támadástól - az végzett vele, akin rendszeresen segített.
megtekintés

A 33 éves Justin Colby egy veszekedés után beült az autójába, és szándékosan elgázolta hét hónapos terhes barátnőjét Floridában.
megtekintés

A kilométeróra 336-ot is mutatott abban a cseh rendszámú Lamborghini Huracanban.
megtekintés

A negyvenéves férfi lakótársa áldozata lett.
megtekintés