Meglehetősen ellentmondásos, hogy azok a szereplők, akik leginkább bírálják Magyarországot az Oroszországgal való energetikai együttműködése miatt, semmit nem tettek a térség ellátásának diverzifikálása érdekében - jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Csöppet összekülönbözött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és amerikai hivatali kollégája, Antony Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagországai külügyminiszteri tanácsának vacsoráján.
Mindenki csak vesztett a szélsőjobboldali, euroszkeptikus pártok lengyelországi találkozójával, amelynek zárónyilatkozatában semmiféle konkrétum sem hangzott el. Csak az derült ki, hogy ezek a pártok láthatóan képtelenek az együttműködésre. Feltűnően sokan hiányoztak a tanácskozásról.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint a lengyel határvédelmi törvény kedden elfogadott és szerdán érvénybe lépett módosításai állandósítják a rendkívüli állapot okán bevezetett korlátozó intézkedések nagy részét, ami negatív hatással lesz a mozgás, a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadságára Lengyelország keleti határán.
A NATO súlyosan elkalkulálta magát az afganisztáni helyzettel kapcsolatban, most meg kell érteni, hogy ennek mik voltak az okai, és le kell vonni a megfelelő következtetéseket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rigában.
Ukrajna a NATO-tagországok külügyminisztereinek rigai találkozóján azt kérte a szövetségesektől, hogy készítsenek elő gazdasági szankciókat Oroszország ellen, továbbá erősítsék meg a katonai együttműködést Kijevvel.
Az EU költségvetését ellenőrző számvevők súlyos etikai vétségeket követnek el és olyan támogatásokat vesznek fel, amelyekre nem jogosultak – írja a Libération nevű lap, amely a feltételezett szabálytalanságok nyomába eredt.
Fehéroroszországon múlik, Lengyelország bezár-e újabb közös határátkelőket, a további döntések a határok biztonságán múlnak - jelentette ki Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes csütörtökön, a migránsválság miatt létrehozott lengyel válságstáb ülése után.
Miközben Magyarország és Szerbia fellép a határaikat illegálisan átlépni szándékozókkal szemben, addig a két ország újabb könnyítést léptet életbe azok számára, akik a szabályokat betartva, jószándékkal akarnak közlekedni a határon - mondta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját, Nikola Selakovicot fogadta Budapesten.
Magyarország átfogó támogatást nyújt Jordánia regionális stabilizációs szerepének megőrzéséhez, annak érdekében, hogy a közel-keleti térség ne legyen újabb migrációs hullámok kiindulópontja - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Ammánban a tárca közleménye szerint.
Pénteken hivatalos levélben szólította fel az Európai Bizottság Magyarország és Lengyelország kormányát, hogy adjon számot a jogállami feltételrendszer előírásaival kapcsolatban – erősítette meg az Eurologus kérésére a bizottság szóvivője. - írja a Borsod24
Legalább két ember megsebesült, miután a hollandiai Rotterdamban a rendőrség pénteken figyelmeztető lövéseket adott le a Covid-19 elleni intézkedések elleni tüntetésen, amely az első volt a hétvégére Európa-szerte tervezett, a lezárás elleni tüntetések közül. - írja a napi.hu
Több, az utóbbi huszonnégy óra alatt a lengyel-fehérorosz határon történt csoportos határsértési kísérletről számolt be szombat reggel a lengyel határőrség, ez volt az eddigi legnagyobb létszámú próbálkozás, mintegy kétszázan próbáltak erőszakkal átjutni Lengyelországba.
A két iparmágnás elhatározta, hogy egy kisvárosban létrehoznak egy korszakalkotó technológiával működő atomreaktort, amelynek segítségével környezetkímélő módszerekkel állíthatnak elő villamos energiát. - írja a liner.hu