Újabb esővel, helyenként jégesővel kísért rendkívül heves szélvihar söpört végig csütörtökön este és péntekre virradóra Csehországon. A szélvihar következtében két ember meghalt, két gyermeket súlyos sérülésekkel kórházba kellett szállítani, evakuálni kellett néhány gyermektábor lakóit, akadozik a regionális vasúti közlekedés és mintegy 24 ezer háztartás maradt áram nélkül - jelentette pénteken reggel a közszolgálati Cseh Rádió.
Az Európai Unió határozottan elítéli Jovenel Moise haiti elnök meggyilkolását - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön.
Az az Ursula von der Leyen intéz ultimátumot az Orbán-kormányhoz, aki Magyarország és Lengyelország szavazataival lett az Európai Bizottság elnöke - jelentette ki Matteo Salvini, az olasz jobbközép szövetség vezetője. Csütörtöki felmérések szerint a Ligából, az Olasz Testvérekből és a Hajrá, Olaszország! pártból álló szövetség megközelítette az ötven százalékos támogatottságot.
A lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) őrizetbe vett egy férfit a kommunizmus népszerűsítése miatt - közölte szerdán Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős miniszter szóvivője. Hivatalosan meg nem erősített sajtóértesülések szerint egy baloldali képviselő fiáról van szó.
Az európai gazdaságban a vártnál valamivel gyorsabb fellendülés várható, mivel az év első negyedévében a gazdasági tevékenység meghaladta a várakozásokat, és a javuló egészségügyi helyzetnek köszönhetően a második negyedévben felgyorsult a koronavírus-járvány megfékezésére vonatkozó korlátozások feloldása - közölte az Európai Bizottság a szerdán közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
A demokrácia ellen elkövetett támadást jelent a kedd este, egy holland bűnügyi újságíró ellen elkövetett gyilkossági kísérlet - jelentette ki Vilmos Sándor holland király szerdán Amszterdamban.
A vitában Hidvéghi Balázs és Győri Enikő szólal majd fel. Nem megy el Orbán Viktor arra a vitára, amelyet a pedofilellenes törvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásról tartanak szerda délelőtt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
A holland legfelsőbb bíróság kedden helybenhagyta az ügyben korábban eljáró törvényszék döntését, amely szerint Geert Wilders bevándorlás- és iszlámellenes parlamenti képviselő szándékosan megsértette a Hollandiában élő marokkói közösség tagjait 2014-ben egy lakossági fórumon.
Őrizetbe vettek több mint 750 embert és lefoglaltak egyebek mellett több tonna kábítószert és több száz lőfegyvert Németországban egy mobiltelefonra fejlesztett titkosított kommunikációs hálózatból szerzett adatok révén - közölte kedden a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).
A stabilan alacsony számú új koronavírusos megbetegedések ellenére Ausztriában aggodalmat okoz a delta variáns terjedése, ezért egyes tartományokban rendkívüli kampánnyal igyekeznek az embereket az oltás felvételére késztetni.
Frank-Walter Steinmeier német elnök támogatásáról biztosította Izraelt az antiszemitizmus és a terrorizmus elleni harcban, valamint az iráni atomfegyverkezéssel szemben Jeruzsálemben Reuven Rivlin izraeli államelnöknél tett csütörtöki látogatása során - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
270 hónap börtönre – 22 és fél évre – ítélték Derek Chauvint, azt a volt minneapolisi rendőrt, aki 2020. május 25-én intézkedés közben végzett egy fekete férfival, George Floyddal. A büntetését a legveszélyesebb bűnözőknek fenntartott minnesotai fegyházban, a supermax Oak Park Heightsban fogja letölteni. Azóta, hogy 2021. április 21-én bűnösnek találták, magánzárkában tartották.
Ha valaki napjaink Németországában egy gyakorlatilag csak olvasói támogatásból létező rendszerkritikus napilapnál azon kezd el morfondírozni, hogy az újságírói tevékenység középpontjában a szociális ügyek (Sozialpolitik) és a háborúk (Friedenspolitik) kérdése áll, hogy 1990 után a „szabad világ” a gazdasági és társadalmi ellentmondások felerősödésének új szakaszába lépve leépítette a jóléti államot és a parlamenti demokráciát, újjáélesztette a fokozott elnyomást és a társadalmi demagógiát – beleértve a fasizmust –, valamint a nemzetközi joggal ellentétes kényszer, erőszak és háború alkalmazását, akkor bizony jól gondolja meg, hogy elemzéseiben le merje-e írni azt a terminust, hogy „osztálytársadalom”. - írja a Mérce
Az EU korábban még úgy nyilatkozott: bízik abban, hogy az amerikai gyógyszergyár képes lesz teljesíteni a szerződésben vállaltakat. Álláspontja azután változott meg, hogy az európai gyógyszerfelügyelet (EMA) pénteken bejelentette, hogy az esetleges szennyezés miatt nem használják fel az egyesült államokbeli gyárból Európába szállított védőoltásokat.
A Biden-adminisztráció elkezdte alkalmazni az USA-ban – a többi között a súlyos korrupciós ügybe keveredő kormányzati tisztségviselőre és társai megbüntetésére alkalmas – 2015 óta hatályban lévő Global Magnitsky törvényt uniós tagállam állampolgárai és cégei ellen. - írja a HírKlikk
Fenyegetés hatására készült az az interjú, amelyet a fehérorosz ONT televíziós csatorna sugárzott szerda este a gépeltérítés révén őrizetbe vett ellenzéki újságíróval, Raman Prataszeviccsel –közölte csütörtökön a Vjaszna fehérorosz emberi jogi szervezet.
Egyre több országgal sikerül Magyarországnak megállapodást kötnie a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról, azonban az igazolvány megléte sok esetben nem ad automatikus belépést az adott országba. Külön jó hír a Horvátországba készülőknek, hogy nem kell angol nyelvre fordítani a magyar oltási igazolást a belépéshez.
A kötelező kvóta elrendelése újabb betelepítési hullámot indíthat el, ezért Magyarország egyértelműen nem támogatja azt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a spanyol külügyminiszterrel, Arancha González Layával tartott közös sajtótájékoztatóján.
Lövöldözés történt a kaliforniai San Jose egyik vasúti pályaudvara közelében, legkevesebb nyolc ember életét vesztette, amikor a helyi szállítmányozási vállalat egyik munkatársa többekre tüzet nyitott – közölték a helyi hatóságok.