Annak gyakori számonkérése a virtuális médiában, hogy miért nem érti az olvasó a mondanivalót, hosszú, nem világos stb. indokokkal, a vizsgálóbizottsági kihallgatás légkörét árasztja az interneten!

Az értelmiségit, a dolgok lényegét és valós okokat vizsgáló írót kérdőre vonják. Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy …? Nem rejtegetsz valamit? Gyanús az a nyelv, amelyen beszélsz. Nem úgy beszélsz, mint mi mindnyájan, mint az utca embere, hanem inkább, mint valami külföldi, aki nem tartozik közénk.

De ha egyszer beszélsz, akkor közölnöd kell a gondolataidat velünk, a mi nyelvünkön.

Természetesen beszélhetsz a saját nyelveden is, de lefordíthatónak kell lennie, és le is lesz fordítva. Nyugodtan beszélhetsz tudományosan, költőien, nincs semmi kifogásunk ellene. Mi szeretjük a költészetet és a tudományos, objektív beszédet! De meg akarjuk érteni, és ez csak akkor lehetséges, ha szimbólumaidat, metaforáidat és képeidet le tudjuk fordítani a köznyelv kifejezéseire…

A költő vagy a tudományos gondolkodó, felelős újságíró erre azt felelhetné: ő tényleg szeretné, hogy költészete, mondanivalója érthető legyen (elvégre ezért írta), de ha azt, amit mond, a köznyelv eszközeivel is el lehetne mondani, azt a nyelvet használta volna.

Ezt mondaná: költészetem, társadalmi kritikám, mondanivalóm megértése éppen annak a nyelv- és a mai zavaros viselkedésvilágnak az elerőtlenedését és érvénytelenné válását előfeltételezi, amelyre le akarjátok fordítani.

Nyelvem ugyanúgy megtanulható, mint minden más nyelv (alapjában véve ez a nyelv a ti nyelvetek is), és akkor ki fog derülni, hogy szimbólumaim, metaforáim stb. nem szimbólumok, metaforák!

Pontosam azt jelentik, amit mondanak, nem feltétlenül azt, amit az olvasó szeretne látni, beszélni, amit a média telepített, tudatos zavarkeltésre,

Azzal, hogy külön jelentés - és jelentőség-börtöncellát utaltok ki számomra, felmentést akartok adni a beszámíthatóság, a valóság észlelése és az Ész alól.

Csakhogy a kritikai elemzésnek el kell határolnia magát a közéletre ráerőszakolt fantom-közhelyektől; a valóságot hűen tükröző, talán tudományos kifejezéseknek, másoknak kell lenniük, mint a köznapiaknak, hogy ezek jelentését maradéktalanul világossá tehessék.

A fennálló nyelvi világot, kifejezésmódokat ugyanis minden ízében áthatják az uralom, szervezés és manipuláció specifikus eszközeinek jegyei, amelyeknek valamely társadalom tagjai alá vannak vetve.

A társadalmi szükségszerűség kényszeríti őket arra, hogy a „dolgot” (beleértve a saját személyüket, elméjüket, érzéseiket is) azonosítsák funkcióival. Honnan tudunk valamit?

Onnan, hogy tévét nézünk, rádiót hallgatunk, újságokat és képeslapokat olvasunk, beszélgetünk az emberekkel. Ilyen körülmények között a kimondott mondat: kifejezése annak az egyénnek, aki mondja, és azoké, akik őt úgy beszéltetik, ahogy beszél, és valamilyen őket egymáshoz kapcsoló esetleges feszültségnek vagy ellentmondásnak. Tehát nemcsak önmagukat, a saját tudásukat, érzéseiket és törekvéseiket fejezik ki, hanem egyszersmind valamit, ami más, mint önmaguk.

Ennek szükségképpen így kell lennie; mert a nyelv nem privát és személyes jellegű, pontosabban a privát és személyes csak a rendelkezésre álló nyelvi eszköz segítségével közvetíthető!

Ez pedig, nagyon ellentmondásos, zavaros, társadalmi „eszköz”.

Más szavakkal, azt, amit gondolnak, nem vehetjük „készpénznek”, nem mintha csak hazudnának, (bár ez az alapja és lehetősége a tudatos hazugságoknak is) hanem mert a gondolkodásnak és a gyakorlati valóságnak a világa, amelyben élnek, a manipulált ellentmondások világa.

Ha a valós, objektivitásra törekvő, hiteles tájékoztatás több mint mesterséges manipuláció a gondolkodással és a köznyelvvel, akkor felmutatja az okokat, amelyek a nyelvet megcsonkított és csaló „virtuális világgá” változtatták, tömegek világszemléletévé, szándékos hazugságáradattá alacsonyították!

Ez pedig azon túl, hogy bűnös félrevezetés, az olvasónak, a néptömegnek a lealacsonyítása, tisztelet hiánya is egyben.