A Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum az elmúlt években 20 és 40 millió forint támogatást kapott a Fidesz pártalapítványától – árulta el a Magyar Nemzetnek a szervezet vezetője, Csizmadia László. - írja a propeller.hu.
Százhatvankét jelentős amerikai cég támadta meg azt a rendeletet, ami egy időre megtiltja menekülteknek és hat muzulmán ország állampolgárainak a belépést az Egyesült Államokba. - írja a delmagyar.hu.
Miközben szinte semmit nem tudni arról, hogy milyen kapcsolatokat őriz meg az Európai Unió és az Egyesült Királyság a brexit után, a szigetországban élő magyarokról is tárgyalt Szijjártó Péter és David Davis a brexit-tárgyalások irányításáért felelős brit miniszter budapesti látogatásán. - írja az mno.hu.
Aki élt már át epegörcsöt, igyekszik úgy enni és élni, hogy elkerülhesse a következőt. Sajnos nem mindig sikerül, mert néhány aranyszabály létezik ugyan, de meglepetések is érhetik az embert. Az unos-untalan elhangzó zsírszegény étkezésnél többet is tehetünk!