Csökkent a használt autók magyarországi importja 6,6 százalékkal az idei harmadik negyedévben, ezzel már kilenc hónapja tart a visszaesés, ami a Das WeltAuto közleménye szerint elsősorban a forint-euró árfolyam alakulásának következménye.
Az év vége miatt is lépnek.
Két hallottja van a hatalmas esőzésnek, a szomszédos Egyesült Államokból is érkezett segítség.
A jövőre 90 éves Soros Györggyel beszélgetett New York-i otthonában a Guardian újságírója. A több mint egyórás találkozóról készült cikkben végigvették Soros életének nagyobb mérföldköveit, de a milliárdos-filantróp aktuális ügyekről is elmondta véleményét.
A Glasgow-i tüntetésen ott volt Nicola Sturgeon, a skót kormányzó párt vezetője is.
A közelmúltban jelent meg Dévényi István Hádujudú című könyve, amelyben a konzervatív újságíró annak történetét dolgozza föl, hogy miként válhat egy újságíró, feledve a szakma szabályait, egy médiabirodalom részévé vagy inkább alkatrészévé. A történet fikció, de ráismerünk a valóság egyes elemeire is, ami nem véletlen: a szerzőnek és főhősének vannak közös vonásai.