h i r d e t é s

Lengyel László: A kisajátítók kisajátítása

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Lengyel László: A kisajátítók kisajátítása

2020. február 27. - 11:28

 

Nem minden önkényuralom korrupt. Nem minden korrupt rendszer autokrácia. - írja a nepszava.hu.

Az Orbán-rendszer korrupt önkényuralom. Egymás nélkül nem élhetnek. Autokrata eszközökkel szüli és tartja fenn a rendszer urainak gazdagodását. A törvénytelen gazdagodás szüli az önkényuralmi megoldásokat.

Közhatalom és magánvagyon

Nem volt mesterterv. 2010-ben Orbán Viktor csak arról döntött, hogy a politikai kétharmad mellé meg kell szerezni a gazdasági- és média-kétharmadot, mert a kvázi-egypárti, centrális erőterű politikai hatalom csak így tartható fenn tartósan. A politikai és jogi tér megszállása Orbán, a gazdasági és média téré Simicska Lajos feladata volt. A két kétharmados rendszer nem egyesült volna se intézményesen, se személyeiben egymással. Orbán fő kifogása, sőt, vádja Simicska ellen éppen az volt, hogy behatolt a politikai térbe, minisztereket, államtitkárokat nevezett ki, megsértette a politikai hatalmi tér autonómiáját. Sérelmezte, hogy a központi, helyi politikusok rendre Simicskához fordultak forrásokért, személyes támogatásért, hogy a karrierutak immár nem kizárólag rajta keresztül vezettek. 2014-ben Orbán a politikai teljhatalmát féltette Simicskától, és megértette, hogy a kétharmados gazdaságot is uralnia kell a politikai kétharmada érdekében. Sőt, ráérzett arra, hogy büntetlenül magáévá teheti a gazdasági kétharmadot, vagyis egyesítheti a közhatalmát a magánvagyonával. Ezt a határátlépést Simicska nem akarta, merte, tudta megtenni.

A vörös vonal átlépése nem volt benne Orbán eredeti tervében. Politikai okokból szította az első ciklusban a társadalom többségének dühét a multinacionális – pénzügyi, nagykereskedelmi, energetikai és telefónia – szolgáltatók ellen, amikor nemcsak különadókkal, hanem a válságért való felelősséggel is terhelte őket. Deklarálta, hogy Európa transznacionális vállalkozásai többet visznek ki profitként az országból, mint amennyit ugyanennek az EU-nak az adófizetői Magyarországnak juttatnak. Ki a multinacionális szolgáltatókkal! A magyar intézhesse pénzügyeit magyar bankban, vásárolhasson magyar kereskedőnél, vehessen energiát magyar cégtől stb.

2014-ben határozta el, hogy a magyar alatt őt magát és családját, az általa vezérelt új osztályt lehet, sőt, kell érteni. Azokat, akik vele együtt, mohón vágynak a tulajdonra, amiért bármit hajlandók megtenni. Amikor VIII. Henrik szakított a pápasággal, az egyházi vagyon kisajátításával nemcsak a koronát gazdagította, de örök időkre hűségessé tette az e vagyonból részesedő híveit. Orbán is személyes nemzeti egyházat alapított, amelynek ura és parancsolója, egyszerre a hitelvek kimondója és a közösségéhez tartozók tulajdonának teremtője. Henrik bűnrészessé tett mindenkit, amikor elvehették a pápisták tulajdonát, Orbán ugyanezt tette. A különbség az, hogy aki e fordulat ellen föllépett, az nem a jó erkölcsöt képviselő Morus Tamás, hanem a korábbi consigliere Simicska. Ha Morus Utópiájában az olvasható, hogy „a királynak a jó tanácsadó azt tanácsolja, amit tennie kell, nem, amit lehet”, mindegy, hogy e tanácsadó a tisztesség vagy a nyers uralom okán adja a tanácsot. Ahogy a kancellár Morus volt az utolsó, aki a „kell”-t mondta, és a consigliere és barát Simicska engedhette meg magának, hogy a „kell”-re figyelmeztessen, úgy lett Henrik és Orbán Viktor további élete a bármit „lehet” mocsárba süllyedése. S elegendő összehasonlítani a fiatal Tudor Henrik képét a dagadtra torzult, mindenen és mindenkin uralkodó öregedő Henrikével, hogy lássuk mivé és kivé tesz a „mindent lehet”. 

A központ és a helyi oligarchák

Simicska jogot formált a gazdasági kétharmadra, de nem többre. A korábbi alkuk és annak az észszerű feltételezésnek alapján, hogy egyetlen politikai hatalom se tart örökké, tiszteletben tartotta volna az ellenzék jogosultságát az egyharmados politikai, gazdasági és médiatérre. Nemcsak békés rendszerváltást szeretett volna, hanem büntetlen elvonulást is, cserébe az egyharmadért. Ellenben Orbán a „centrális erőtér”, a „kvázi-egypártrendszer” révén minimálisra kívánta szorítani az ellenzék politikai, gazdasági és médialehetőségeit – egyszer s mindenkorra megsemmisíteni. Ellenzék itt soha többé nem kerülhet hatalomra! Se politikai, se gazdasági váltógazdaság nem lesz, mindig mi leszünk az urak! Bármit megtehetünk és meg is teszünk.

A centrális erőteret nemcsak az ellenzékkel, de a helyi oligarchákkal szemben is érvényesíteni lehet és kell. Az orbáni politikai rendszer megteremtésekor Orbánnak komoly szüksége volt a helyi elitek, oligarchák segítségére. Az önkormányzati vezetők komoly politikai és anyagi önállóságot élveztek a Fideszen belül. Bár már Orbán kialakította a központból irányított választókerületi jelöltek rendszerét, de az évszázadok óta mély beágyazottságú megyei, és a Kádár-rendszerben, a rendszerváltásban megerősödő nagyvárosi politikusokkal szemben 2010-ben még nem volt erős alkupozíciója. Ezért a Simicska-féle gazdasági rendszer azon az Orbánnal közösen kialakított megállapodáson nyugodott, hogy az állami nagyberuházások, a nagy európai pénzek a központot, a helyi beruházások, vállalkozások és európai projektek a Fidesz helyi oligarcháit, családjait illetik meg. Bár folyamatosan voltak határvillongások Simicska és a helyi oligarchák között, de a megállapodás 2014-ig érvényben maradt.

Az abszolút monarchia nem kívánt osztozni a helyi urakkal se hatalmon, se pénzen. Orbán felszámolta a rendi monarchia politikai és gazdasági alapjait, megteremtve az abszolút monarchia központosított intézményrendszerét és az ehhez tartozó „királyi uradalmat”. Putyin mintájára, felrúgta az oligarchákkal kötött hallgatólagos szerződést, sorra vette el Mészáros, Tiborcz, vagyis a központ javára a helyi fejlesztéseket, európai pénzeket, sajátította ki a tulajdonokat, s ad helyi oligarchákat rendőr- és ügyészkézre. A központ és a helyi oligarchák, Fidesz önkormányzatok között súlyos konfliktusok alakultak ki. A helyi oligarchák, a városokat kézben tartó családok nem tudták, hogy kitől féljenek jobban. A gyenge helyi ellenzéktől, vagy a tulajdonukat, vállalkozásaikat, életmódjukat fenyegető orbáni politikai, gazdasági, adóhivatali-ügyészi hatalomtól. Orbán nem számította be, hogy Putyin a jelcini időben nagyra nőtt oligarchákkal végzett, ő viszont a sajátjaival. A „Ki védi meg városunkat?” kérdés nagyon is aktuálissá vált, amikor Mészárosnak vagy Tiborcznak lehet és kell az összes építési, közvilágítási, turisztikai stb. pályázatot kiírni és megnyeretni, a helyiek feje felett. Az „idegen” (alien) immár nem(csak) a láthatatlan migráns, hanem a nagyon is látható Mészáros vagy Tiborcz.

Független hatalmak nem létezhetnek

A „királyi udvar” nemcsak helyi urakkal kötött majd szakított szövetséget, hanem országos oligarchákkal is. A tízes évek közepéig a „királyi uradalom” békésen megfért, többek közt a Csányi-, Simicska-, Spéder-, Matolcsy-birtokokkal. Nemcsak a Mészáros-, Tiborcz-, Garancsi-uradalmak voltak mindig jókor, jó helyen, részesültek jogszabályi privilégiumokban, pályázati nyereményekben, hanem a lojális szövetséges oligarchák is. Valamennyiüknek nemcsak a mindenható vezetőhöz volt szoros kapcsolatuk, hanem azokhoz a megbízható udvari emberekhez is, akiknek feladata az üzletek közvetítése és technikai lebonyolításának nyomon kísérése. A gyanú azonban végig ott kísértett, hogy a politikai és gazdasági egyeduralom hosszabb távon nem tűrheti tőle némileg független hatalmak létezését, s különösen azt nem, hogy politikai utódjelöltek, potenciális versenytársak bármiféle gazdasági hátteret tudjanak maguk mögött.

Az első figyelmeztetés Simicska birodalmának megsemmisítése volt. Így végzi a legjobb barát és a legveszélyesebb ellenfél is! Egyszerre volt pokoli figyelmeztetés a Fidesz vállalkozói körének és a párt alapítóinak: nincs védett személy! Ha nem rettegtek volna eléggé, másodiknak Spéder Zoltán következett, aki egyszerre állt a királyi uradalom gazdasági terjeszkedésének útjában, volt egy fiatalabb menedzseri kör központi embere, és ápolt szoros kapcsolatot Lázár János miniszterelnök-helyettessel. Ezután még egyértelműbbé vált, hogy az élet- és vagyonbiztonság nem létezik Magyarországon. Bárkit, bármikor, bárhol meg lehet életveszélyesen fenyegetni, s egy visszautasíthatatlan ajánlattal meg lehet vagyonától szabadítani. És nincs politikai utódlás: Orbán Viktor van, volt és lesz.

A Simicska-rendszer a rejtőzködésen, a gazdagodás és az életforma-változtatás titkolásán alapult. Simicskát soha senki nem látta. Más tolvajnak lenni, és más annak látszani. Orbán 2014 utáni felfedezése, hogy az igazság és a valóság nem számít. Az igazságot én hazudom, a valóságot én csinálom. Ha a rendszert és még inkább önmagát sikerül, mint egyetlen hatalmi alternatívát elfogadtatni, akkor meggazdagodása, a rendszer részeként, semmit se számít. Ezért az Orbán-féle személyes rendszer arcátlan nyíltsággal, törvényekkel és szabályokkal nem törődve, látványos urizálással, dzsentri módjára, ej haj, sose halunk meg/sose bukunk le alapon lop. Nem élhetnek muzsikaszó nélkül. Mit ér a gazdagság, ha nem lehet vele élni, dicsekedni, a világnak megmutatni? Azok vagyunk, amit ruházkodásban, autóban, helikopterben, repülőben, jachtban, kastélyban felmutatunk! Aki nem így él, az balek, irigy és ostoba. Miért kellene titkolóznunk, ügyeskednünk, amikor az ellenzék soha nem kerülhet hatalomra, amikor az adóhatóság, a rendőrség, az ügyészség a miénk, éberek ellenfeleinkkel, de vakok velünk szemben. Nem állítjuk, de nem is tagadjuk, hogy ez a rendszer azért van, hogy családjaink meggazdagodjanak. Magánügy. A közügy: cigányok, Soros, kommunisták, liberálisok! Orbán Viktor gúnyosan mondhatja: - Mindent tudnak rólam, rólunk, s mégis engem, minket választanak!
Budapest és a nagyvárosok nem őt választották. S vajon meddig választja őket a vidék?

nepszava.hu


 

h i r d e t é s