Kis János, néhány év késéssel, mostanra már eljutott oda, hogy fájó szívvel elhagyja az Orbán-rezsim felcímkézésénél az általa is kedvtelve alkalmazott, ilyen-olyan jelzőkkel egybefont "demokrácia" minősítést, mondván – helyesen –, hogy nincs demokrácia liberalizmus nélkül. De még mindig "átmenetről" beszél az "autokratikus" berendezkedés felé. ("Demokráciából autokráciába – rendszertipológia és az átmenet dinamikája", Politikatudományi Szemle.) Kétségtelen, bár lassú és kevéske előrelépés történt.

Mert, bár kifinomult bölcsész-füllel parasztosan leegyszerűsítőnek tűnik, valójában, a dolog lényegét illetően demokrácia és diktatúra létezik. Lehet cizellálni, hogy aszongya: közvetlen vagy képviseleti demokrácia, puha vagy kemény diktatúra, autokrácia vagy diktatúra, és a többi, de ezek (fontos, mégis) alrendszeri különbségek. A demokráciát pedig sajátos korlátozó jelzőkkel felékesíteni (Habermas: irányított demokrácia, és a többi) a dolog lényegét kendőzi el. Így tesz Körössényi András is amikor a vezérdemokrácia nevű, első hallásra kétségkívül hangzatos formációt kívánja (nem először és nem egyedül) ránk erőltetni. Nem kívánok most szemantikai fejtegetésekbe bocsátkozni, mert anélkül is világos: a vezérdemokrácia így, összekapcsolva, klasszikus önellentmondás és semmi értelme nincs. Vagy vezéri egy állam, vagy demokratikus.

Az Orbán rendszerét még mindig, és mindenek ellenére demokratikusnak minősítők általában három érvet forgatnak, mint harci bárdot:

1. végső soron parlamentáris a rendszer, megválasztott képviselők ülnek az Országgyűlésben, köztük ellenzékiek is. Valóban! Egy Orbán képére formált, az ellenzék számára behozhatatlan hátrányokkal operáló, minden kiskaput azonnal lezáró választójogi törvény alapján áll össze az Országgyűlés, vidéken teljes, a fővárosban túlnyomó kormányzati médiauralommal, választási csalásokkal. tömeges (ne szavazz az ellenzékre, mert tönkreteszem a városodat, falvadat)- és egyéni megfélemlítéssel (itt, előttem szavazol, különben nem lesz közmunka, segély), krumpli- és pénzosztással, tömeges importszavazókkal és átjelentkezésekkel ékesített választásokat követően, melynek eredményeként egy ötven százalékot sem elérő párt kétharmados többséget szerezhet. Az ellenzéki képviselőknek meg joguk van felszólalni, kérdezni, és tudomásul venni, hogy "kellemes karácsonyt!" Vagy jó pénzért akciózni. A szavukat pedig a közmédia elnyeli. Tényleg parlamentáris a rendszer. Hitler Reichstagja, Sztálin Legfelsőbb Szovjetje is az volt. És, ha valami csoda folytán Orbán 22-ben olyan súlyos vereséget szenvedne, melyet nem lehet elcsalni, és mégis elvesztené a választásokat, békésen át fogja adni a hatalmat! Mint Lukasenko.
2. Szólásszabadság van. Hát igen. Mindenki szabadon kifejtheti a véleményét, mely, ha nem kormánypárti, vidéken senkihez nem jut el, csak a fővárosban. Néhány maradék, és sorban fölszámolt médián keresztül. Hölgyeim és Uraim! Vegyétek észre, hogy ez csak az Orbán által nyitva hagyott szelep, mely addig lesz nyitva, amíg csak játszadozásra, a gőz kiengedésére alkalmas.
3. Nem jön a lefüggönyzött ablakú autó! Hát kérem! Jön! Ezt a tézist Császy és Tátrai valahogy feledésbe merült koncepciós pere, elítéltetése és börtönbe zárása után nem lehet fönntartani. Jön, bizony! Ha szükség van rá! Mert ez a lényeg! Nem a maradék demokrácia nyújt védelmet – már nincs maradék! Hanem egyelőre az, hogy nyílt, erőszakos diktatúrára pillanatnyilag Orbánnak nincs szüksége!

Hát ennyit az Orbán-rendszer demokráciájáról. Jelzővel, vagy anélkül. Az alkotmányos rend önkényes megdöntését, a hatalmi ágak önállóságának felszámolását, és a többi, már nem is említem.

Egyszóval: mindenki szabadon kifejtheti a véleményét. De ne őrjítsük, ne vezessük félre egymást!

Beszéljünk magyarul!