h i r d e t é s

Medgyessy Péter Gyurcsányról: Jobb embernek hittem

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Medgyessy Péter Gyurcsányról: Jobb embernek hittem

2021. október 13. - 06:32

A szövetségesei által megbuktatott Medgyessy azt állítja, nem haragszik Gyurcsányra, de csalódott benne.

Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc - Forrás: Blikk

Medgyessy Péter volt miniszterelnököt a Blikk faggatta arról, hogy milyen a politika utáni élet, és szóba került Medgyessy kémelhárító múltja is.

Nem sokkal a 2002-es választás után júniusban robbant ki az ügynökbotrány, a D–209-ügy, ami az akkor megválasztott miniszterelnöknek, Medgyessy Péternek a kommunista pártállamban betöltött szerepéről rántotta le a leplet. Medgyessy saját bevallása szerint kémelhárító volt és a hazát szolgálta.

Saját félreállítása és Gyurcsány Ferenc hatalomra kerülése is szóba került a beszélgetés során: „Az úgynevezett barátaim körében is volt, akinek az érdekében állt, mert pályáztak volna a miniszterelnökségre, csak nem akartak megküzdeni azért, hogy ők miniszterelnökök legyenek, mert az egy nagyon-nagyon nehéz út.”

A saját pártja által megbuktatott Medgyessy azt állítja, nem haragszik Gyurcsányra, de csalódott benne.

Jobb embernek hittem. Mindazon események, amik 2003 végén és 2004 elején végbementek, abban a Ferinek azért volt sok szerepe

– jelentette ki.

Mint kiderült, Orbán Viktort egy kiváló kvalitású embernek tartja, míg magát botcsinálta politikusnak. (hirado.hu)