A Dél-Alföld áll a harmadik legrosszabb helyen az Eurostat elvándorlásról szóló adatai szerint Magyarországon. A jelenség kiemelten a vidéki városokra igaz, ahonnan a fiatalok elsősorban a jobban fizető munkahelyek reményében mennek el - írta a Telex.
El kellett költöznie az újpesti Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonából annak a kislánynak, akivel kapcsolatban tavaly december 11-én gyermekbántalmazás gyanúja merült fel – tudta meg a Népszava.
Vészesen közeledik a főiskolákra, egyetemekre való jelentkezés február 15-i határideje. 62 magyar és 4 külföldi intézmény többszáz szakja közül lehet választani azoknak, akik itthon szeretnének diplomát szerezni. Nem csoda, hogy nagy a tanácstalanság a továbbtanulók körében, hová adják be jelentkezésüket. Nekik gyűjtöttünk össze néhány hasznos tanácsot.
Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László. Néhány név azok közül, akiket a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatnak a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez. A CEU Határtalan iskolája közérthetően magyarázza el a legfrissebb tudományos eredményeket a diákoknak.
Szombaton tartják a középiskolás központi felvételit, amellyel csak az egyik baj, hogy szorongást okoz a gyerekeknek. A jelenlegi magyar iskolarendszer "az egyik legszelektívebb a világon", a felvételi eljárás ebben a formában a társadalmi osztályok elkülönülését szolgálja. Ugyanakkor érthető, hogy a szülők elitiskolákba menekítenék a gyerekeiket – mondta Nahalka István a Reggeli gyorsban.
Az EU által támogatott Deal With It! projekt keretében 4 ország középiskolás fiataljai dolgoztak 11 hónapig különböző események alkalmával a fenntartható jövő kérdéseinek megvitatásán.
Mindenki szokásos ünnepi dilemmája, hogy milyen ajándékkal érdemes meglepni a rokonságban, baráti körben található gyerekeket? A legbiztosabb megoldás, ha időben konzultálunk a szülőkkel, hiszen szerencsés esetben nem csak azt fogják tudni megmondani, hogy milyen játékok sorakoznak már a gyerekszobában, de a Jézuskának írt kívánságlistába is betekintést nyerhettek.
A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter.
Miután a fenntartó szerdán három gimnázium nyolc tanárát bocsátotta el haladéktalanul a polgári engedetlenségben való részvételük miatt, az aznapi villámtüntetésen szombatra hirdették meg demonstrációjukat a pedagógusszervezetek a Klebelsberg Központ elé.
A gyermekek jogainak november 20-i világnapja idén is alkalmat nyújt, hogy figyelem kerüljön azok alapvető jogaira, akik a világot utánunk majd továbbviszik: a mostani gyermekekére. E jogok gyakorlati megvalósítása azonban még bőven hagy kívánnivalót maga után. Ha például egy gyermek manapság viselkedésével kilóg a többiek közül, és így vagy úgy, de nem illeszkedik a rendszerbe, könnyen végezheti pszichiátriai diagnózissal, ami aztán egy életre szóló megbélyegzést, de akár egészségügyi kockázatot is jelenthet számára.