A lehalkított vagy kikapcsolt készülékeket a tanterem egy erre kijelölt helyén kell ezentúl letétben helyezniük - egyebek között ezt tartalmazza az új iskolai keretszabályzat, amelyet szerdán ismertetett a román sajtó.
A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampánya meghirdette a Jóság hónapját, amelynek keretében kedden a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kelta Szakgimnázium és Szakközépiskola 15 diákja együtt főzhetett a Bocuse d'Or Akadémia séfjeivel - hangzott el az M1 keddi híradójában.
Színes Közhasznú Alapítvány Rajzszakkörének III. árverése a Grassalkovich Művelődési Házban
megtekintésMegtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a Debreceni Egyetemen (DE).
Megdöbbenve értesülünk újra és újra a hazai politika azon gátlástalanságáról, legutóbb a nagykanizsai gimnáziumban történt esetről, hogy kis- és fiatalkorúakat oktatási intézményükön kereszül, hierarchikusan alárendelt helyzetükkel visszaélve politikai rendezvényeken használnak díszletként.
Több mint ezer szülő mondott véleményt az Iparkamara gimnáziumbezárási és férőhelycsökkentési javaslatáról. A szülők elutasítják az elképzelést: a gyermekek 13-14 éves korban nem tudnak megfelelő pályaválasztási döntést hozni.
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítésére, illetve a két terület értékeinek elismerésére. - írja a kormany.hu.
Bár a tengerentúlon aziskolák digitális felszereltsége lényegesen jobb, mint a világ nagyobb részén, egy átfogó amerikai kutatás szerint a diákok 56 százaléka otthon gyakrabban és több technológiai eszközt használ a tanuláshoz, mint az osztályteremben.
A kormány idén 230 millió forintos ösztöndíjjal segíti a hátrányos helyzetű gyermekek diplomaszerzését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.